2030-ban már 8-10 katonai iskola és kollégium működhet az országban

2020.06.02. 06:58

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon – ezt közölte a Népszava megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium.

A Magyar Nemzet nevű kormánylap írta meg nemrég, hogy két új katonai középiskola építésének előkészületei kezdődtek meg: az iskolák Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron lesznek. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a hódmezővásárhelyi katonai iskola a modern városok programnak része, Székesfehérváron egy meglévő ingatlant alakítanak át.

A Népszavának a HM azt írta, az iskolák, kollégiumok tervezésénél arra is figyeltek, hogy az országos lefedettség megvalósuljon. "A beruházások célja, hogy a korábban a szocialista kormányok által bezárt honvédelmi iskolák és kollégiumok újra biztos hátteret és utánpótlásbázist adjanak a Magyar Honvédség számára" - írta a minisztérium.

Ezen iskolák nagy része a sorkatonaság  2004-es  megszüntetése után zárt be. A HM a Népszavának jelezte, ettől függetlenül a kötelező sorkatonaság bevezetése továbbra sincs napirenden.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!