Vádat emeltek a Horthy-megemlékezésen részt vevő öt gárdista egyenruhás ellen

2020.06.03. 10:07

Vádat emeltek öt ember ellen, akik törvényi tilalom ellenére egyenruhában vettek részt a Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójára szervezett budapesti megemlékezésen március 1-jén – közölte a fővárosi főügyész szerdán.

Ibolya Tibor közleményében tudatta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki két férfival szemben pénzbüntetést, három társukat pedig bocsássa próbára.

A vádirat szerint az öt ember – négy férfi és egy nő – a megemlékezés utolsó helyszínére, az V. kerületi Vértanúk terére egy, korábban a bíróság által megszüntetett egyesület formaruhájának elemeit viselve jelent meg.

A vádlottak ezzel megszegték a gyülekezési jogról szóló törvényt, amely szerint gyűlésen tilos erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai, vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni, illetve, ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a gyűlésen részt vevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot.

Az ügyészség az érintettekkel szemben a békés jelleget biztosító korlátozások megsértésével elkövetett gyülekezési szabadság megsértése miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

(MTI)