Négymillió forintot költött keresztanyja bankkártyájáról, mert azt gondolta a 84 éves nő meg fog halni a kórházban

2020.06.07. 09:56

A belvárosi nyomozók elfogták azt a házaspárt, akik miközben rokonuk kórházban volt, magukhoz vették az idős asszony bankkártyáját, és arról több mint négymillió forintot költöttek, írja a Police.hu.

A 84 éves nő május 1-26. között kórházban volt, ezalatt gondozója tartózkodott a lakásában. A kórházba kerülése után pár nappal a keresztlánya, a 60 éves M. Judit elment a lakásba és magához vette a nő bankkártyáját, azzal az indokkal, hogy az ne maradjon a lakásban őrizetlenül. M. Judit férje, a 60 éves M. János pedig a lakásból ellopta az idős asszony közel félmillió forint értékű elektromos kerékpárját.

A nő miután közel egy hónapos kezelése után hazatért a kórházból visszakérte a bankkártyáját, de csak a pár nappal később érkezett számlakivonat alapján tudta meg, hogy 20 nap alatt több mint 4 millió forint tűnt el a számlájáról. A nő rendőrségi feljelentést tett, a házaspárt szerdán a XVIII. kerületi házukban fogták el.

A nő kihallgatásakor azt mondta, azért vásárolgatott a kártyával, mert azt gondolta, hogy keresztanyja a kórházban meg fog halni.

A nyomozók a házkutatás során nem találták meg az ellopott elektromos kerékpárt, ezért  lefoglalták a férj Infiniti S51-es autóját.

M. Juditot információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, M. Jánost lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, szabadlábon védekezhetnek.