Feljelentést tesz az Emmi az MSZP furcsa mentős videója miatt

Képernyőfotó 2020-06-09 - 17.43.03.png
2020.06.09. 17:39 Módosítva: 2020.06.09. 18:45

A rendőrség még nem kereste, de „úgy tudja, a kormánypárt ügyvédje már készenlétben áll”, mondta az Indexnek kedd délben Németh Athina. A nővel Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője készített interjút a kórházkiürítések áldozatairól (legalábbis a nő állításai szerint a kórházkiürítések áldozatairól), de a vasárnap nyilvánosságra hozott videó olyan sok ellentmondással volt tele, hogy azt a párt végül mindenhonnan törölni próbálta.

Hiába próbálták eltüntetni, mert jó páran, például a Magyar Nemzet is lementette a videót (itt meg lehet nézni), majd kedd délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, a videó miatt. Az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írják, hogy 

a mentősként nyilatkozó nőről kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk.

„Az Emmi álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni védekezés hatékonyságának lerontására” – írta a minisztérium a közleményben. Hozzátették azt is, hogy az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy mentőtisztként fogalmazta meg őket, súlyosan sértették az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet a minisztérium ezúton is visszautasít. 

A nő a Facebook-oldalára április 15-én tette ki az első felhívást, amiben leírta, hogy ápolást vállal, másnap ugyanezt még egyszer megosztotta, április 22-én pedig közölte, hogy kilenc beteg ápolását teljesítette. A sikeres ápolásról szóló posztja után mindössze két nappal, április 24-én a Pesti Hírlap aznapi számában már arról beszélt, hogy

a kilencből három beteg elhunyt. 

Újabb két nap múlva, április 26-án pedig már azt írta ki közösségi oldalára, hogy tíz betegből kilenc halt meg. Erről beszélt egyébként abban a videóban is, amiben Korózs Lajos az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központi mentőállomásánál, a Markó utcából, parkoló mentőkocsik mellől jelentkezett be, és mentőtisztként említette Németh Athinát, de a nő is úgy beszélt magáról, mint mentős. 

A beszélgetés alatt három esetet idéztek fel részletesebben, pontosabban a nő állította, hogy ezek megtörténtek:

  • Egy csepeli nőt a kórházból hívtak fel, hogy az anyját mentővel viszik haza, ha tetszik, ha nem. Az idős beteg teljesen magatehetetlen volt, haza se szabadott volna engedni, már haldoklott. Hat nap után a rosszullét fokozódott, vissza kellett vinni a kórházba, ahol másnap meghalt.
  • Egy másik nő apját Budakeszire vitték haza, májdaganattal. Németh Athina kiment hozzá, és többek között azt tapasztalta, hogy a ráadott szűk pelenka alatt véraláfutások keletkeztek a beteg testén. Az idős beteg kézzel írott zárójelentése szerint a saját akaratából távozott az otthonába, csakhogy a férfi már három hete nem volt magánál. Németh Athina ottmaradt vele, míg el nem hunyt.
  • Volt olyan tumoros beteg – 58 éves nő –, akit szombati napon úgy küldtek haza, hogy félig volt csak összevarrva a hasa. Mikor ezt észrevette, Németh Athina felhívta az onkológiai sebészt, aki azt mondta, rögtön indul. Másfél óra múlva újra rátelefonált a sebészre, hogy már nem kell jönnie, meghalt a beteg.

A videó megjelenésének másnapján az Országos Mentőszolgálat közleményben közölte, hogy a nőnek semmi köze hozzájuk. A szocialista képviselő pedig hamis látszatot keltett a mentőszolgálat szerint, mivel a filmben szereplő nőt „egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri, és nem szerepel sem az Országos Mentőszolgálat, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem”. A videó ezután villámgyorsan tűnt el az MSZP hivatalos Facebook-oldaláról, ahol annyit közöltek, hogy 

Korózs Lajos az MSZP vasárnapi videójában egy olyan, szabad idejében önkéntes ápolói munkát végző hölggyel beszélgetett, aki a kórházból kirakott embereknek próbált segítséget nyújtani, de tíz betegéből kilenc így is elhunyt a felelőtlen kormányzati intézkedés miatt. A videóban nyilatkozó hölgy mentősként dolgozik egy magánszolgáltatónál. Egy olyan cégnél, amely már az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetése előtt is hosszú évek óta együttműködött az Országos Mentőszolgálattal. Sőt a koronavírus elleni harcban a napi munkájukat az OMSZ koordinálja. Maga a mentőszolgálat is elismeri, hogy a betegszállítók is részt vállalnak és segítik az OMSZ életmentő munkáját. Így az érintett hölgy is.

Később azonban ezt a bejegyzést is törölték.

A szocialista képviselő Korózs a nővel hétfő este aztán még az ATV Egyenes beszéd című műsorába is bement, de a kép így sem lett sokkal tisztább. Bár azt Németh Athina elismerte, hogy nem az OMSZ-nál dolgozik – igaz, ezt a videóban sem állították, csak OMSZ-es mentők előtt vették fel a videót –, azt viszont nem árulta el, melyik magán mentőcégnél van főállásban, ezt az Index többszöri kérdésére se árulta el. Korózs később a 24.hu-nak elismerte, hogy nem „nyomozgatott” a nő háttere után, tehát bemondásra elhitte, nem ellenőrizte, hogy valóban egy mentőssel beszél-e, és hogy az esetek megtörténtek-e valaha egyáltalán.

Ha beszélne, megvonná a támogatást a kormány

A nőt az Index is többször kérdezte a munkaadójáról, de azt mondta, ha elmondaná, hol dolgozik, a cég „a kormánytól egy fillér támogatást nem kapna”.

Nekem magánápolóként biztosan lenne munkám, de ők tönkremennének

– állította. Hozzátette azt is, hogy azért nem szerepel az Állami Egészségügyi Ellátóközpont alap- és működési nyilvántartásában, mert nem hajlandó tagdíjat fizetni. „Én ennek az országnak tíz forintot nem fizetek, éppen elég, hogy adózok.”

A halálos áldozatokról szóló bejegyzése alatt egyébként név szerint említi Magyar György ügyvédet, aki foglalkozni kezdett a problémás ügyekkel. Magyar az Indexnek kedden azt mondta, hogy április végén valóban több olyan megkeresés is érkezett hozzájuk, melyek a kórházkiürítésekkel állnak kapcsolatban, de azt nem tudja, hogy ezeket az embereket Németh Athina irányította-e hozzájuk. „A videóban szereplő másik hölgy felkeresett minket, de látva a feltételeket, végül úgy döntött, eltekint a kárpótlástól”, mondta az ügyvéd.

Németh Athinát kértük, hogy hozzon össze minket is azoknak az elhunyt betegeknek a hozzátartozóival, akik szerinte a kórházkiürítések áldozatai lettek, de az interjút senki nem vállalta. A nővel azt üzenték, „nincsenek felkészülve erre a macerára”. Tízből egy hozzátartozót viszont összekötött a Magyar Helsinki Bizottsággal. Ugyanazt a nőt, aki a videóban még vállalta az interjút, és aki korábban Magyar Györgynél is bejelentkezett.

Egyetlen beteg családja keresett meg minket Németh Athina közreműködésével. Bár a pernyertesség szempontjából nyilván fontos kérdés, hogy a bíróság majd talál-e ok-okozati összefüggést egy súlyosan beteg ember halála és iszonyú fájdalma, illetve a kórházból történt kirakása között, de azt semmiképpen sem lehet természetesnek tekinteni, hogy mindenféle ellátás, segítség nélkül vittek haza egy olyan betegeket, aki megfelelő fájdalomcsillapítás nélkül a fájdalomtól hat napon át jajongott a halálos ágyán

− válaszolta Magyar Helsinki Bizottság az Index kérdésére.

Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, érkezett-e feljelentés a videó miatt, és érdeklődtünk arról is, hogy vizsgálja-e a rendőrség a videóban elhangzottak valóságtartalmát, de kérdéseinkre egyelőre nem reagáltak, a minisztériumi közleményből tudjuk, hogy az Emmi feljelentést tett. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) utasítása alapján április 15-ig kellett a kórházi ágyak minimum 60 százalékát szabaddá tenni, aztán a koronavirus.gov.hu-n az jelent meg, hogy április 19-ig tegyék szabaddá a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának 50 százalékát, ami a „következő ütemben” 60 százalékra emelkedik.

EZ ÖSSZESEN 39 500 ÁGYAT JELENT.

Miközben az utasítás hatására a kórházak rohamtempóban kezdték felszabadítani az ágyakat, a rokonok egyre kétségbeesettebben próbálták megoldani beteg hozzátartozójuk otthoni ellátását. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs április 15-i tájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy „újabb összefogásra van szükség” ahhoz, hogy a családtagok megértsék és segítsék a kórházak kiürítését, és otthon lássák el beteg rokonaikat, akik szerinte nem szorulnak kórházi ellátásra. Arról is beszélt, hogy a hazabocsátásoknak orvosszakmai kérdésnek kell lennie, és nem az ágyfelszabadítási utasítás határozza meg önmagában, hogy kit küldenek haza.

Frissítés: Az RTL Klub Híradója kedden megszólaltatta Dávid Ferenc, a Samaritanus Mentőszolgálat szóvivőjét. Ő azt mondta: "Mentőállomásunkon működik egy átmeneti szálló, amelynek pár évekig lakója volt Athina."

(Borítókép: Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője a videóból kivett képkockán.)