Szabolcs
20 °C
35 °C

84 éves nő aranyláncát tépte le Szilágyi Alex, akit a rendőrség keres

2020.06.10. 20:42 Módosítva: 2020.06.10. 21:54

A ferencvárosi rendőrök keresik Szilágyi Alexet, aki letépte a 84 éves nő arany nyakláncait.

A rendőrség nyomozást indított felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megvalósítva rablás bűntettének gyanúja miatt.

Szilágyi Alex 2020. június 3-án 12 óra 25 perc körül Budapest IX. kerület Imre utca és a Mátyás utca kereszteződésénél támadta meg a bottal közlekedő 84 éves asszonyt; nyakából kitépte arany nyakláncait, majd elfutott a helyszínről. A dulakodás közben fellökte az idős asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény elkövetését a térfigyelő kamera rögzítette, így a rendőrök rövid időn belül azonosították a 30 éves Szilágyi Alexet. 

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfi tartózkodási helyét ismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.