Karácsony: A Lánchidat akkor is felújítjuk, ha beleroskadunk

2020.06.10. 20:36 Módosítva: 2020.06.10. 23:39

A Lánchidat nemzeti kincsnek tekintjük, ezért akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk. Márpedig lehet, hogy beleroskadunk, mert a kormány éppen annyi pénzt készül elvonni Budapesttől, amiből minden egyes évben fel tudnánk újítani újra és újra a Lánchidat

– írja a Facebookon Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár szerdai nyilatkozatára reagált, amely szerint Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídzár idejét.

Karácsony azt írja, „tényleg csodálatos ez a kormánykommunikáció, ha jól értem, azt szeretnék bemagyarázni a közvéleménynek, hogy a Lánchíd állapota 170 év után váratlanul leromlott azért, mert a budapestiek ellenzéki polgármestereket és főpolgármestert választottak októberben.”

Azt írja, hivatalba lépése után azonnal jelezte a kormánynak, hogy az előző városvezetés közbeszerzése alapján nem elég a beígért hatmilliárd forint kormányzati támogatás a Lánchíd és az Alagút felújítására, a főváros pedig a saját 17,3 milliárdos részénél többet nem tud költeni. 

„Amikor világos lett, hogy a kormány több pénzt nem ad, azt kértük a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, hogy a 6 milliárdos támogatást – az Alagút felújításának elhagyásával – költhessük csak a Lánchíd felújítására, illetve módosíthassunk olyan közbeszerzési feltételeken, amik a szakértők egybehangzó állítása szerint drágították a beruházást. A kormányzati hatmilliárd és a fővárosi 17,3 milliárd így elegendő is lenne. Ígéretet kaptunk a kormánytól – csakhogy azóta sem történt semmi: a kormányhatározat változatlanul csak akkor biztosítja a hatmilliárdos támogatást, ha egyszerre történik meg a híd és az alagút felújítása, az egyszer már rettenetesen drágának bizonyult feltételek mellett.”

A főpolgármester szerint a híd állapotáról szóló jelentés ismeretében azonnal kitiltották az 5 tonna feletti járműveket a hídról. A Budapest Közút napi szinten ellenőrzi a hidat, a kisebb javításokat azonnal elvégzi. Hetente jelentést tesznek a híd állapotáról. 

Fürjes: a Lánchíd felújítását a lehető leghamarabb meg kell kezdeni

A főpolgármester Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár szavaira reagált, aki korábban  azt mondta a hídról szóló egyeztetést követően: Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídlezárás idejét, de a kormány segíti a megoldást. Az egyeztetésen a fővárosi önkormányzatot Tüttő Kata és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesek, a Budapest Közút és a BKK vezérigazgatója képviselték, a kormányoldalt Fürjes Balázs államtitkár mellett Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója képviselte.

Természetesen tiszteletben tartjuk, hogy a Lánchíd felújítása a fővárosi önkormányzat feladata. A híd gazdája a Városháza, a híd felújítása a főpolgármester felelőssége, de a kormány kész támogatni a munkát. A beruházást Tarlós István hiánytalanul előkészítette, ám októberben a budapestiek Karácsony Gergelynek adtak megbízást a legrégibb budapesti híd felújítására. Az ő munkáját segíti a kormány hatmilliárd forinttal és szakmai támogatással, ha erre a főpolgármester igényt tart.

– mondta az MTI-nek Fürjes Balázs.

Az államtitkár emlékeztetett: több mint fél éve a főpolgármestertől és az általa személyesen átadott mérnöki szakvéleményből tudták meg, hogy a híd nagyon veszélyes állapotban van, a felújítás nem tűr halasztást, a késlekedés drasztikusan növeli a költségeket.

"Az elmúlt hónapokban semmilyen tájékoztatást nem kapunk a fővárostól, ezért minket is hidegzuhanyként ért, hogy májusban főpolgármester a Facebookon bejelentette: a hídfelújítást bizonytalan időre elhalasztja. Ekkor levélben kértük az ellentmondás feloldását, a tisztázatlan kérdések megválaszolását és személyes egyeztetést is felajánlottunk. Levelünkre és kérdéseinkre három hete nem kapunk válaszokat, a főpolgármester lemondta a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának vele közösen összehívott ülését, ezért nagyon örültünk neki, hogy Tüttő Kata szervezésében végre létrejött a mai egyeztetés. Meggyőződésem, hogy vitáink mellett fenn kell tartanunk a párbeszédet és vannak kihívások, amikre a budapestiek érdekében közösen kell keresnünk megoldásokat" - fejtette ki Fürjes Balázs. Közölte: a legfontosabb, hogy száz százalékig egyetértenek Tüttő Katával abban: a Lánchíd felújítását a lehető leghamarabb meg kell kezdeni.

Az egyeztetésen a kormány képviselői garantálták: a kormány a fővárosi feladat ellátásához biztosítja a hatmilliárdos támogatást, és ha szükséges, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ kész segítséget adni a beruházási program összeállításához és a közbeszerzés kiírásához. A tárgyaláson szóba került, hogy Tarlós Istvánnal még abban állapodott meg a kormány, hogy a hatmilliárdos támogatás feltétele a Váralagút és a pesti oldali villamosaluljáró felújításának elvégzése is, és hogy a budapesti közlekedés érdekében a munkák ne tartsanak tovább másfél évnél. E feltételeken Karácsony kérésére már év elején lazított a kormány: akkor a főpolgármester azt kérte, a hatmilliárdot használhassa fel kizárólag a Lánchíd munkálataira, így növelve a hídfelújítás fedezetét.