11 év után kapták el egy csongrádi férfi gyilkosát

2020.06.11. 14:10

2009 nyarán egy csongrádi férfi ismeretlen körülmények között eltűnt, ezért a rendőrség körözést adott ki, de nem találták meg. A Csongrád megyei nyomozók 11 évvel az eltűnés után jutottak olyan információk birtokába, miszerint a férfit megölhették, írja a Police.hu.

A rendőrök kedden elfogtak egy csongrádi személyt, aki a gyanú szerint megölte alkalmi ismerősét, az eltűnt férfit. Az akkor 24 éves férfi egy barátja segítségével a holttestet és a gyilkos  eszközt elrejtette.

A rendőrség emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 35 éves férfit, akit őrizetbe vettek és kérték előzetes letartóztatását a bíróságtól.

A Blikk kedden azt írta, hogy megszállta a rendőrség a csongrádi Tisza-partot, az úgynevezett Györföst. A környéket lezárták, kereső kutyákat vittek a folyópartra. A lap úgy tudta, hogy holttestet találtak a környéket. Az Index ezért megkereste a megyei rendőrséget, de kérdésünkre akkor csak annyit válaszoltak, hogy a rendőrség „nyomozási cselekményt hajt végre”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport