Egy hét múlva beindul a nyári menetrend a Balaton felé

2020.06.12. 15:38

Június 20-án lép életbe a nyári, balatoni vasúti menetrend – írja a MÁV. A vonatok augusztus 30-ig járnak majd sűrűbben. Tavaly 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon, a déli parton zajlott az utazások 70 százaléka. Idén több térségből indul közvetlen járat a tóhoz, mint tavaly, és a menetrend is módosult.

A nemzetközi vasútforgalom csökkenése miatt idén 51 InterCity-kocsi közlekedik majd a balatoni vonalakon, szemben a tavalyi 29-cel.

Az eddig Siófoki Flirtnek hívott sebesvonatok idén több helyen állnak meg, hogy könnyebb legyen elérni a kisebb településeket. A járatok a Déli helyett a Keletiből indulnak majd. Az északi partra tartó Tekergő gyorsvonatok idén Kőbánya-Kispestről indulnak, az Ezüstpart express pedig Miskolc helyett Sátoraljaújhelyről.

A vonatokon még mindig kötelező az arc eltakarása.

Több új jegytípust is megjelentetett idén a MÁV. Mostantól van 24 és 72 órás jegy, amik egy vagy három napon belül korlátlan utazásra jogosítják fel a vásárlót Balaton körül, a Tapolca – Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton. Ebből van 26 éven alattiaknak járó verzió is. A teljes árú, 24 órás jegy 990 forint, a 26 éven aluliaké 660, míg a 72 órás 2490 forint,a 26 éven aluliaké pedig 1650 forint.

A kocsik összeállításról és más változtatásokról itt olvashat részletesebben.