Márta, Flóra
20 °C
33 °C

Kisebb robbanás volt egy újpesti laborban, két férfit kórházba vittek

2020.06.15. 13:13

Kisebb robbanás volt a fővárosban, egy újpesti laborban hétfő délelőtt – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A mentők tájékoztatása szerint két embert vittek kórházba.

Kisdi Máté elmondta: a Berlini utcában egy többszintes épület első emeletén, egy harminc négyzetméteres helyiség munkaasztalán történt a robbanás. A felette lévő szekrény is meggyulladt, de azt a dolgozók a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották.

Az épületet kiürítették, hetven dolgozó hagyta el a helyszínt. A tűzoltók átszellőztetik a helyiséget – közölte a szóvivő, kiemelve, hogy a robbanás miatt nincs veszélyhelyzet.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a laborhoz három mentőegység érkezett. Két középkorú férfit – helyszíni ellátásukat követően – stabil állapotban vittek kórházba, egyiküket könnyebb égési sérülésekkel, másikukat enyhe mérgezési tünetekkel.