Három nap alatt kétszer tört be ugyanoda, mindkétszer el is kapták

2020.06.16. 12:14

Először június 8-án éjszaka kaptak értesítést arról a pesterzsébeti járőrök, hogy Budapest XX. kerületében, egy Kossuth Lajos utcai telefonszaküzletbe próbál betörni egy férfi – ekkor három perc alatt a helyszínre értek, és az üzlet előtt elfogták a 46 éves H. Bélát. A rendőrség azt írja, megtalálták nála a feszítővasat is, amivel fel akarta nyitni a bolt ajtaját. A férfit előállították, és lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Három nappal később éjjel ismét ugyanarra a Kossuth utcai címre érkezett bejelentés: egy férfi betört a telefonszaküzletbe, csakhogy az üzlet riasztója megszólalt, és a betörő elmenekült. A rendőrök akkor is percek alatt a helyszínre értek, és a bolttól egyutcányira elfogták a feltételezett elkövetőt: H. Bélát, aki második próbálkozására már bejutott az üzletbe, ahol telefonokat, határidőnaplót és szivacsalátéteket készített össze. Ezeket azonban végül otthagyta, mert a riasztó megzavarta. A férfit azóta letartóztatták.