Több embert, köztük saját fiát is halálra akarta gázolni egy férfi Zagyvaszántón

2020.06.18. 08:41

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 45 éves, agresszív férfival szemben, aki a haragosait, köztük a volt feleségét és a saját fiát is szándékosan el akarta gázolni, közölte a vádhatóság.

A közlemény szerint a vádlott egy önkormányzati telek hasznosítása kapcsán vitában állt egy falubelijével, akit 2019. május 31-én délben meglátott az utcán, amint épp a polgármesterrel beszélgetett. A férfi odament hozzájuk, majd durván szidalmazni és fenyegetni kezdte haragosát, akit felindult állapotban le is fejelt a közterületen. A sértett ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Alig negyedórával azonban a tettlegesség után a vádlott újra összefutott a sértettel, amikor is folytatódott közöttük az utcai szóváltás, melynek során az agresszív terhelt azzal fenyegette vitapartnerét, hogy elvágja a torkát. A sértett erre megpróbálta faképnél hagyni, ám a vádlott beszállt a közelben leállított autójába, és intenzív gázadással utána indult azért, hogy elüsse.

Ezt a gyalogos csak úgy tudta elkerülni, hogy az utolsó pillanatban egy sorompó betongyámja mögé ugrott, amivel az életét mentette meg

– fogalmazott az ügyészség. Az ügyet súlyosbítja, hogy a frissen elvált vádlott nem sokkal később közeli hozzátartozói sérelmére is hasonló bűncselekményt kísérelt meg. Ekkor, 2019. június 25-én este a Zagyva folyó Zagyvaszántó melletti gátszakaszára hajtott, mivel megtudta, hogy volt felesége a még meg nem osztott közös vagyon részét képező járművel ott tanítja a közös gyermeküket autót vezetni.

A vádlott a helyszínre érve 25-30 km/h sebességgel figyelmeztetés nélkül nekihajtott a gáton álló autónak, melyben benne ült a volt neje és a fia is. A sértettek kiugrottak a gépkocsiból, és bemenekültek a közeli napraforgótáblába, azonban a vádlott ide is utánuk hajtott azért, hogy mindkettőjüket elgázolja.

Ez végül csak azért nem sikerült neki, mert a nő és a fiú időben elugrottak az őket követő autó elől.

A Heves Megyei Főügyészség több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérletével, valamint – az elsőként tanúsított erőszakos magatartása kapcsán – garázdaság és könnyű testi sértés vétségével is vádolja a férfit, aki a családtagjai sérelmére megvalósított, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetése óta letartóztatásban van.

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben fegyházbüntetést szabjon ki, emellett határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a nyomozás során felmerült csaknem félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is. A vádlottat vizsgálta elmeorvos-szakértő, és beszámíthatónak találta, tették hozzá.