Biztonsági okokból inkább zárt temetése lesz Drobilich Gábornak

2020.06.19. 13:20

Szűk családi körben, zárt temetésen fognak búcsút venni hozzátartozói Drobilich Gábortól, mert el szeretnék kerülni, hogy a temetésen a hazai szervezett bűnözés színe-java felvonuljon - tudta meg az Index.

Mint megírtuk, a kedd este, 66 évesen, váratlanul elhunyt férfi a magyar szervezett bűnözés egyik meghatározó alakja volt, a kilencvenes években ő vezette az olajozással foglalkozó Energol nevű céget és ő karolta fel azt a Portik Tamást is, aki ellen később több súlyos életellenes bűncselekménnyel (Aranykéz utcai robbantás, Fenyő-gyilkosság, Prisztás-gyilkosság) kapcsolatos eljárás indult, nem egy büntetőperben már ítélet is született. Drobilichot a Portikot érintő életellenes ügyekben nem gyanúsították meg, mindössze tanú volt ezekben. 

Drobilich halálhíre villámgyorsan körbefutott az alvilágban, és úgy tudjuk, hogy az elhunyt több, egykoron vagy a mai nap is fajsúlyos figurának számító ismerőse jelezte, részt venne a temetésen. A hatóság is tudomást szerzett erről.

Az elhunyt közvetlen környezetéből származó információnk szerint a gyászoló család nem szeretné, ha a békés temetést bármi megzavarná, ezért a végső búcsút zárt körben tartják és arra kérték az elhunyt egykori ismerőseit, hogy ezt tartsák tiszteletben.