Börtönben tudná az ügyészség a Prisztás-gyilkosság alól felmentett férfit

2020.06.19. 08:26 Módosítva: 2020.06.19. 10:36

Még februárban történt, hogy felmentette az emberölés vádja alól és szabadlábra helyezte a Prisztás József megölésével vádolt Hatvani Istvánt a perújítási tárgyalásban a Fővárosi Törvényszék. Hatvani volt az, akit korábban elítéltek a Prisztás-gyilkosság miatt, mondván, ő lőtte le 1996. november elsején Óbudán az alvilágban is ismert vállalkozót, méghozzá Portik Tamás megbízásából. A gyilkosság miatt Portikot is elítélték, rajta kívül pedig Fazekas Ferencet is, aki a helyszínre csalta az áldozatot.

Igen ám, de miután Hatvaniékat elítélték, az ismert szlovák bérgyilkos, Jozef Rohac „jelentkezett”, és bevallotta: ő ölte meg Prisztást

Hatvani védője ezért fellebbezett a korábbi ítélet ellen, perújítást kezdeményezett. Rohac akkor a bíróságon azt mondta, hogy a bűncselekményért elítélteknek (tehát Portiknak, Hatvaninak és Fazekas Ferencnek) semmi közük nem volt a vállalkozó megöléséhez. Vallomásában részletesen leírta a bűncselekmény helyszínét, az elkövetés módját és annak egyéb körülményeit. A bíróság kérdésére válaszolva elmondta, hogy azért tesz beismerő vallomást, mert az évek során a fegyházban megváltozott, így nem tartja helyesnek azt, hogy másokat ítélnek el azért, amit ő követett el.

Így került tehát idén februárban szabadlábra Hatvani. De csak ő, mert a bíróság szerint a jogerős ítélet Portik Tamásra vonatkozó része nem nyert cáfolatot Rohác vallomásával, így az esetében – hasonlóan a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekashoz – a perújítást elutasította.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője már Hatvani felmentése után azt közölte, hogy az ügyészség szerint a felmentő ítélet nem megalapozott, ezért az ügyészség fellebbezett a döntés ellen. Mivel Hatvanit felmentették az emberölés vádja alól, ez azt jelenti, hogy a férfi ugyan szabadlábra került, de ha a másodfokú bíróság elutasítja a perújítási indítványt, akkor Hatvaninak ismét börtönbe kell vonulnia.

Ami friss fejlemény most az ügyben, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Főügyészség fellebbezését fenntartotta, és Hatvani vonatkozásában a perújítás elutasítására, míg Portik és Fazekas esetében az elsőfokú határozat helyben hagyására tett indítványt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítási eljárásban hozott elsőfokú ítélet kihirdetése után keletkezett okiratok ismertetése miatt tárgyalás tartását kezdeményezte.