Egy kőbányai képviselő összeszedte az illegális hulladékot, és papírfecnikből megfejtette, ki szemetelt
Ha illegális szemétlerakás, akkor továbbra is zéró tolerancia, mindegy, hogy magánszemély által otthagyott kis kupac, vagy valamilyen cég által elkövetett szeméthegy
– írta Kovács Róbert önkormányzati képviselő Facebook-oldalán. A momentumos politikus a X. kerület 12. számú választókerületének képviselője (nem azonos a fideszes polgármester D. Kovács Róberttel – a szerk.), és arra emlékeztetett, hogy a Panka utca Maglódi út felé eső vége régóta kedvelt helyszíne a szemetüktől megszabadulni vágyó embereknek: "itt szinte mindig van egy halom lerakott szemét, jobbára háztartási hulladékkal kevert lim-lom".

Kovács azt írta, a legújabb kupacban a feltételezhető elkövető benne felejtette a személyes iratait, bizonylatait. Apró fecnikre tépve ugyan, de hiánytalanul.
Ebből következik két dolog: egyrészt kis türelemmel a bizonylatokat szépen össze lehetett rakni a "kirakójáték" darabjaiból, másrészt máris megdől az ilyenkor szokásos érvelés miszerint "én csak kidobtam a kukába, valaki meg onnan ellopta, így került az út szélére". A fellelt papírok és a fényképek alapján a hatósági eljárást kezdeményeztem, ami tegnap hivatalos módon meg is indult
– fogalmazott.