Hermina
15 °C
27 °C

65 milliárdot zárolt Budapest, elmarad egy csomó felújítás

2020.06.22. 14:14

Terek, utak felújításai, fejlesztések maradhatnak el Budapesten, miután az adóbevétel-kiesések és elvonások miatt júniusban 65 milliárd forintot zárolt a Fővárosi Önkormányzat, írja a 24.hu.

A zárolás október 15-ig szól. Akkor dőlhet el végleg, hogy mire nem tud idén költeni Budapest. Szeptember 30-ig kell befizetni ugyanis a helyi iparűzési adó előlegét, vagyis akkor lesz világos, hogy mekkora lyukat ütött a koronavírus-járvány miatti leállás a költségvetésen. 

Kiss Ambrus, költségvetésért is felelős főpolgármester-helyettes azt is mondta, nem meri kijelenteni, hogy a 60 milliárd körüli hiány a legrosszabb forgatókönyv lenne.

A listán szerepel a Lánchíd felújítására szánt összeg, 11,8 milliárd forint is,

ami a kormány hatmilliárdos támogatásával együtt is messze van a felújításra kapott korábbi árajánlatoktól. Karácsony most tízmilliárd forintot kér a kormánytól, de ha lemondanak az alagút felújításáról, akkor belátható közelségbe kerül a hídfelújítás. A lap szerint a főváros hamarosan feltételes közbeszerzést fog kiírni a híd felújítására, így ez az összeg kikerülhet a zárolás alól.

A zárolt fejlesztések listája a lap szerint:

  • a Városháza-rekonstrukció első ütemére (elektromos munkák, rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlen felújítások, Madách téri homlokzat) 1 milliárd forint jutott volna. Ez a első ütem azért kellene, mert a Városháza parkolója helyére közparkot ígértek, de amíg a homlokzat nem újul meg, addig minden marad a régiben.
  • A Fővárosi Önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítésére szánt 1,2 milliárd forintot is befagyasztották.
  • Zárolták a Széna tér felújítására szánt 787 millió forintot, a lap szerint viszont lehetséges, hogy ez mégis megvalósul, csak sokkal kisebb műszaki tartalommal.
  • Zárolták a Blaha Lujza térre szánt 100 millió forintot is. 
  • Az út- és hídfelújítások keretéből szintén zároltak 2 milliárd forintot, a forgalomtechnikai felújításokéból pedig 756 milliót.
  • A kerékpártárolókra zároltak 300 millió forintot.
  • A klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokra szánt 470 millió forintot is zároltak.

A Budapesti Közlekedési Központnál korábban 11 milliárdos kieséssel számoltak szeptemberig, de ezt már most elérték, már 20 milliárddal számoltak. Kiss Ambrus szerint volt olyan hét, amikor a jegybevételi kiesés elérte az egy milliárd forintot. Emiatt aztán kérdésessé vált a 3-as villamos Árpád-hídig való meghosszabbításának tervezése és az 1-es villamos pályafelújítása is.

A közlekedésfejlesztési feladatok tartalékkeretének egy része, 7,8 milliárd forint is zár alá került. 8,9 milliárdot pedig abból a keretből zároltak, ami a fővárosi önrész lett volna a kormánnyal közös fejlesztésekben. Emellett a költségvetés általános tartalékát is befagyasztották (ez 9,3 milliárd forint), ahogy a víziközmű-fejlesztés tartalékkeretét is, írja a lap.

Emellett több százmillió forintokat zároltak az ünneplésre, sportra, kultúrára szánt pénzekből. 

Karácsonyék  szombaton plakátkampányt indítottak , hogy felhívják a figyelmet, a kormány hogyan von el forrásokat a fővárostól, vasárnap pedig több százan vettek részt a pesti rakparton a titkolt rendezvényén. A plakátok szerint a kormány jövőre több mint 35 milliárd forintot akar elvenni a budapestiektől  szolidaritási hozzájárulás  néven, míg ez az összeg 2018-ban csak 5 milliárd forint volt.

A városvezetés azt állítja, hogy ebből az összegből minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat, amiről már hetek óta üzenget egymásnak a főváros és a kormány. 

Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor a felújítás már menne, és egy év múlva kész lenne

– jelentette ki Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint megvan a forrás a híd felújítására, de a kormány erre a célra csak 6+1 milliárd forintot hajlandó adni, mert ennyiben állapodtak meg Tarlóssal.

Karácsony Gergely ezzel szemben arról beszélt pénteken az ATV-ben, hogy a Budapestet sújtó durva költségvetési megvonások komoly akadályát jelentik a Lánchíd felújításának, amit a fővárosi önkormányzat ennek ellenére meg fog csinálni, de a kormánynak több pénzt kellene rá adnia.

A Lánchidat nemzeti kincsnek tekintjük, ezért akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk. Márpedig lehet, hogy beleroskadunk, mert a kormány éppen annyi pénzt készül elvonni Budapesttől, amiből minden egyes évben fel tudnánk újítani újra és újra a Lánchidat.

Az üzengetésbe természetesen Orbán Viktor is beszállt, a közrádiónak adott szokásos interjújában péntek reggel úgy fogalmazott, hogy „kilenc hónapja toporognak az ügy körül a fővárosban”, amit szerencsétlenkedésnek tart, és a főváros egyébként is „teli van pénzzel, csak értelmesen kell felhasználni”.

A plakátokon ugyanakkor a városvezetés azt hirdeti, hogy minden 100 Budapesten termelt adóforintból mindössze 3 marad a városnál, de ehhez képest az ország GDP-jének a közel 40 százalékát itt állítják elő.

Karácsonyék azt is nehezményezik, hogy a gépjárműadókból semmit nem tarthatnak meg a kerületek, de az utakat az önkormányzatok dolga fenntartani.