Sokba került a fővárosnak a tesztek és a maszkok beszerzése

2020.06.23. 15:22
  • A fővárosi önkormányzat honlapján található szerződések szerint mintegy 800 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre, főleg maszkokra és tesztekre.
  • A Hír Tv szerint a főváros túlárazott eszközöket és szolgáltatásokat vásárolt egykori szocialista hátterű társaságoktól, és gyanús cégektől
  • A fővárosi önkormányzat erre úgy reagált, hogy nagyon nehéz volt olyan gazdasági szereplőt találni, aki vállalja rövid határidővel viszonylag nagy mennyiségű maszk nem irreálisan magas áron való szállítását
  • A teszteket alapítványi támogatásból fizették, a saját forrásból beszerzett maszkokra pedig közbeszerzési eljárás eredményeként kötötték meg szerződéseket

A fővárosi önkormányzat honlapján nyilvánosak azok a szerződések, amik alapján Budapest maszkokat és teszteket vásárolt áprilisban, összesen mintegy 800 millió forint értékben a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Eszerint négyszer 3,8 millió forintos szerződést kötöttek összesen 800 darab PCR-tesztre, valamint egy 190 millió forintos keretösszeg felhasználására a Corden International Kft.-vel. A szerződések szövege szerint a PCR-tesztek darabja 19000 forintba került.

Továbbá egy 120 millió forintos keretszerződést kötöttek a Kelen Kórház Kft-vel gyorstesztekre, darabját 12 ezer forintért. Az összes tesztet a Soros György fémjelezte Nyílt Társadalom Alapítvány adományösszegéből vásárolták a Városháza sajtóosztályának tájékoztatása szerint.

A tesztek mellett 247,5 millió forint (plusz áfa) összegből vettek 1,5 millió sebészeti maszkot a Business Rally Hungary Kft.-től, darabját 165 forintért, ezt megelőzően, 35 ezer szájmaszkot vásároltak, 11,025 millió forint (plusz áfa) értékben, darabját 315 forintért (plusz áfa) az EU Buses.eu Kft.-től, valamint 250 ezer darab FFP2 maszkot szereztek be 211,75 millió forintért (plusz áfa) a Rotatech Holding Kft.-től, darabját 850 forint (plusz áfa) összegért. 

A Városháza hangsúlyozta, hogy a maszkokat saját forrásból vásárolták, közbeszerzési eljárás alapján. Az eljárás hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás volt. (Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban azzal vagy azokkal az ajánlattevőkkel kell tárgyalni és a tárgyalás befejezésekor írásban szerződést kötni, aki a szerződést a rendkívüli helyzet által megkívánt idő alatt képes teljesíteni, továbbá – ha több gazdasági szereplőnek került sor felhívás vagy meghívó megküldésére – amely ajánlattevő a legkedvezőbb ajánlatot tette, írták.) A sajtóosztály hozzátette: a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapját a Közbeszerzési Hatóság 2020. március 27-én hozott határozatában foglaltak szerint megalapozottnak találta, a nyertes ajánlattevőkkel történő szerződéskötésre ezt követően került sor.

A Városháza kérdésünkre, miszerint a megrendelés időszakában a szerződött ár volt-e az elérhető legkedvezőbb ár, ha nem, akkor miért nem választottak olcsóbb termékeket, azt válaszolta, hogy az európai és magyarországi járványhelyzet március végén tetőzött, óriási kereslet alakult ki a piacon az egészségügyi védőeszközök vonatkozásában, nemzetközi szinten is nagyon nehéz volt olyan gazdasági szereplőt találni, aki vállalja rövid határidővel viszonylag nagy mennyiségű maszk nem irreálisan magas áron való szállítását.

A Hír Tv szerint a teszteket magas áron, becslésük szerint a piaci árnál mintegy 180 millió forinttal drágábban szerezte be az önkormányzat, és a beszállítók között több olyan vállalat is volt, amely a 2010 előtti szocialista kormányzás alatt rendszeresen kapott megbízásokat. A tévé riportja szerint a Corden International Kft. a személyi állománya egy időben részleges átfedést mutatott a Kern József érdekkörébe tartozó Diagon és Medisyst Kft.-vel is. Kernt Gyurcsány Ferenc körébe tartozó üzletemberként tartják számon. A Kelen-kórház nevű magánintézménynek pedig egyik ügyvezetője az a Székely Tamás, aki a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet egészségügyi minisztere volt. 

A műsorban arra is kitértek, hogy a baloldali városvezetés olyan céggel is szerződött 250 ezer FFP–2 típusú maszk beszerzésére 211 millió forint értékben, amelynek sem weboldala, sem e-mail-címe nem elérhető, és 2016-ban, valamint az azt követő két esztendőben semmilyen árbevétele nem volt. Egy másik vállalatnak – amellyel másfél millió sebészeti szájmaszk beszerzéséről állapodtak meg Karácsonyék 300 millió forintért – a fő tevékenysége az arculattervezés és szoftverfejlesztés.