Hétfőn megnyitják az összes magyar–ukrán határátkelőt

2020.06.25. 13:21

Legkésőbb hétfőn valamennyi magyar–ukrán határátkelőt megnyitják. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be csütörtökön Kijevben, miután Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt. 

„Jelenleg egy határátkelő van nyitva Záhonynál, és legkésőbb hétfő reggeltől a lónyai, a beregsurányi, a tiszaújlaki és a barabási határátkelőket is megnyitjuk, azokon lehetővé tesszük az átkelést Magyarország és Ukrajna között, a jelenlegi utazási szabályok fenntartásával” – mondta Szijjártó, majd hozzátette, azért hozták a döntést, hogy

a jelenleg tapasztalt tumultusok, sorok, elfogadhatatlanul hosszú várakozási idők megszűnjenek.

A két miniszter azután tartott közös sajtótájékoztatót, hogy a magyar–ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság hét év kihagyás után tartott ismét ülést. 

A találkozón Előkészítették Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csúcstalálkozóját.

Az ukrán külügyminiszter erről azt mondta, Kijev abban érdekelt, hogy a csúcstalálkozóra júliusban sor kerüljön, és a megbeszélés tartalmi legyen a két ország vezetői között. Hozzátette, hogy a most aláírt jegyzőkönyv lesz az egyik alapja annak a memorandumnak, amelyet várhatóan a két vezető a csúcstalálkozón aláír majd. 

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai nemzeti közösség oktatási és nyelvhasználati jogait érintő vitákat a két ország civilizált mederben tartsa, és ne lehetetlenítsék el a más területeken való kétoldalú együttműködést.

A folyamatos párbeszéd keretében megállapodtunk abban, hogy az oktatási és a kisebbségi vegyes bizottság összeül a következő hetekben, és reméljük, hogy közelebb jutunk azoknak a kérdéseknek a megoldásához, amelyek a vitákat okozzák a két ország között

- jelentette ki a tárcavezető.

Azt is elmondta, hogy a magyar Eximbanknál egy 62 millió dolláros hitelkeretet hoztak létre a magyar és ukrán vállalatok közti kereskedelmi kapcsolatok elősegítésére, de emellett fenntartják azt az 50 millió dolláros hitelkeretet is, amelyet kárpátaljai útépítésekre ajánlott fel Magyarország Ukrajnának.