Még akkor is bántalmazta volt feleségét, amikor az már vonalban volt a segélyhívóval

2020.06.30. 08:25

Hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 44 éves férfival szemben, aki egy vita során bántalmazta a volt feleségét, és megpróbálta megakadályozni abban, hogy értesítse a rendőrséget, írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

Az elvált házaspár egyik közös gyereke a férfinél volt láthatáson, amikor megjelent nála az anya, és közölte, hogy volt férje ittassága miatt hazaviszi a kisfiukat. A férfi ezt nem akarta hagyni, ezért a vita eldurvult: a férfi több alkalommal meglökte a nőtt, aki emiatt értesíteni akarta a rendőrséget.

A férfi azonban megpróbálta ezt megakadályozni, dulakodott a nővel közben, de nem járt sikerrel, mivel a nagyobbik gyermekük, illetve egy férfi is a nő segítségére sietett. Ennek ellenére a férfi még akkor is bántalmazta a nőt, amikor az vonalban volt a 112-es segélyhívóval, sőt mialatt a nő bejelentést tett, kicsavarta a kezéből a mobiltelefonját, és azt földhöz vágta.

A férfi csak akkor hagyott fel az asszony bántalmazásával, amikor a rendőrök a helyszínre értek. A nőnek a történtek miatt 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek, valamint a mobiltelefonja is tönkrement.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett, börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport