Jobbik: Megérkeztünk a centrumba

2020.07.01. 14:50

A Jobbik megérkezett a centrumba – írja a párt szerdai sajtóközleménye, amely azt jelenti be, hogy a Jobbik a társadalmi céljait is meghatározó elvi nyilatkozatot fogadott el kedden.

A közleményben „Magyarország egyetlen valódi néppártjaként” hivatkoznak saját magukra, az elvi nyilatkozatot pedig „a néppártosodási folyamat megkoronázásának” nevezik. Azt írják:

A Jobbik megérkezett oda, ahol egy nemzeti néppártnak lennie kell, méghozzá a centrumba, ahonnan a szabadság és gyarapodás lehetőségét kínálják a választóknak, főleg azoknak, akiknek ez nem adatott meg az elmúlt harminc évben.

A párt állítása szerint az új nyilatkozatban megjelenő célok egyébként nem változtak az alapító nyilatkozathoz képest.

Egy független, élhető, büszke Magyarország megteremtésén dolgozunk, ahol nem a globalizáció, hanem a lokalizáció, nem a multik, hanem a kkv-k és a civilek a fontosak, és nem nagy nemzetközi szervezetektől várják a segítséget

– írják.

A Jobbikot a koronavírus-járvány alatt sorra hagyták ott az ismert és kevésbé ismert politikusok, távozott Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere, kilépett Sneider Tamás, Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea, de még a párt Heves megyei elnöke is, Heréden pedig feloszlott a Jobbik alapszervezete. Arról, hogy mi vezethetett el odáig, hogy a Jobbik elkezdte egy széteső párt benyomását kelteni, ebben a cikkben írtunk részletesen.