Mostantól már szombaton délután 3-tól elkezdődik a kamionstop
A kamionok most szombattól 22 óra helyett már 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon, írja az ITM. Ahogy a tárca közleménye fogalmaz, „a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik”.
A minisztérium azt írja, a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik – mezőgazdasági és egyéb vontatók, lassú járművek, e járművekből és pótkocsikból álló járműszerelvények – forgalmának korlátozását közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják.
A tilalom nem vonatkozik többek között a műszaki, baleseti és rakománymentést végző, a kommunális feladatot ellátó, az élő állatot, friss tejet, tejterméket, húst, pékárut, gyorsan romló élelmiszert szállító járművekre.
A kamionstop alkalmazása indokolt esetben felfüggeszthető. Az intézkedésre az utóbbi években az országos tisztifőorvos által elrendelt, magasabb fokú hőségriasztások adtak okot, zárul a tárca közleménye.
Ez egyébként egy régi dolog, például ebben a 2010. július eleji cikkben is ugyanezt írtuk, szinte szó szerint: „A júliusi és augusztusi szombatokon a kamionstop este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik.”
Itt nézheti meg, hogy melyik hétvégén mire számítson idén kamionstop-ügyileg.