Egyetlen képviselő szavazott nemmel a 13. havi nyugdíjra, Facebookon magyarázta el, hogy miért

2020.07.03. 23:35

Ettől a bejegyzéstől nem leszek népszerű, de vállalom.

- így kezdi hosszú Facebook bejegyzését Bencsik János, a Jobbikból kilépett független parlamenti képviselő, amelyben azt magyarázza el, miért szavazott 199 országgyűlési képviselő közül egyedüliként szavaztam a 13. havi nyugdíj ellen a parlamentben pénteken.  "Azért tettem így, mert ez meggyőződésem szerint ellentétes a magyar ember érdekével, így a nyugdíjasokéval is."

Orbán Viktor még áprilisban, a gazdaságvédelmi intézkedések részeként jelentette be, hogy négy részletben visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni. Ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is. Többek között erről is szavazott pénteken az Országgyűlés. 

Bencsik hat pontba szedve írja le érveit a szavazata mellett. Ezekben azt írja, hogy véleménye szerint a költségvetésnek a koronavírus-járvány és az ezáltal okozott válság alatt a dolgozó korúakat kellene támogatnia, hogy azok meg tudják őrizni az állásukat, a járulékaikkal pedig fenn tudják tartani a nyugdíjrendszert. 

 "Idős honfitársainknak nem könyöradományra van szükségük, ami ráadásul bármikor visszavonható, hanem kiszámítható és korrekt nyugdíjakra. Havonta, nem évente" - írja Bencsik, aki szerint  a 13. havi jutalom egy alapvetően igazságtalan nyugdíjrendszert konzervál, ahol hatalmas különbségek vannak a sok százezer forintos luxusnyugdíjak és a pár tízezres kisnyugdíjak között.

Amint írja, véleménye szerint a 13. havi nyugdíj nem fogja elhozni a nyugdíjasoknak a megérdemelt nyugodt, önfeledt nyugdíjas éveket, " vagy ha igen, annak óriási ára lesz, mert a végén összességében mindannyian rosszabbul járunk vele. Fiatalok is, idősek is." A képviselő ezért úgy látja, a pénteki szavazáson egyedül ő hozott felelős döntést, "amely mentes a demagóg elvárásoktól, és minden magyar állampolgár közös érdekét szolgálja."