Betiltaná az alkoholfogyasztást Siófok közterületein a polgármester

2020.07.06. 10:34

Siófok egész területére közterületi – utcákon, tereken, vízparti sétányokon érvényes – alkoholfogyasztási tilalmat rendelne el a független polgármester. Lengyel Róbert saját Facebook-oldalán tette közzé két javaslatát, amelyet a július 16-ai testületi ülés elé terjeszt. A polgármester több intézkedésről döntött már, de – mint írta – a még megmaradt kevéske önkormányzati jogszabályi lehetőséget kihasználva, szintén elsősorban a város biztonságosabbá, nyáron is élhetőbbé tételét célozná meg mostani javaslataival.

Ezek egyikre, hogy

Siófok egész területére rendelnénk el közterületi (utcákon, tereken, vízparti sétányokon) alkoholfogyasztási tilalmat. Próbáljuk elérni azt, hogy sem a parkjainkban itt-ott részegen fetrengő hajléktalanok, sem pedig a mindennapokból "kiszabaduló" ifjak, következmények nélkül vedeljenek a közterületeinken.

A másik, hogy korlátoznánk a kereskedelmi üzletekben (tehát nem a vendéglátóhelyeken, hanem a boltokban) az éjszakai órákban történő, jelenleg korlátlan alkoholvásárlást. Elég abból is, hogy éjjel suhancok, vagy épp hajléktalanok a boltok polcairól tömegével veszik az olcsóbb sört, kommersz italokat, majd azok egy részét ismét csak az utcán közlekedve, óbégatva vedelik, az üres dobozokat meg üvegeket szanaszét dobálva

– írta Lengyel Róbert, hozzátéve, hogy előre hallja "a szkeptikusok ellenvetésit, az ellenérdekeltek fenyegetésit is és tisztában vagyok vele, hogy egyetlen varázsütésre nem fog minden megváltozni. De teszünk néhány lépést itt is előre és idővel látható eredmények is lehetnek."

Mindkét tervezetem bírja a rendőrség támogatását is és abban is partner lesz a kapitányság – egyébként sok értelme nem is volna az egésznek –, hogy minél szélesebb körben betartatásra is kerüljenek a korlátozások. Ha a testület elfogadja a tervezetemet, az utcán vedelési, avagy az éjszakai alkohol kiszolgálási tilalom megszegése komoly következményeket von majd maga után

– írta még a polgármester.

Arról már többször is írtunk, hogy az elmúlt időszakban jól érezhetően megnőtt a forgalom a Balaton Somogy megyei szakaszán, ami a bűnözés emelkedését is magával hozta. A polgármester vasszigort ígért, vélhetően ennek eredményeként nagy erőkkel volt jelen a rendőrség szombat estétől vasárnap reggelig a siófoki Petőfi sétányon. A turisták által közkedvelt sétányt gyalog és lóháton bejáró rendőrök 646 főt igazoltattak, közülük

  • öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja (garázdaság és lopás) vagy szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt;
  • hat esetben szabálysértési feljelentést tettek,
  • két bírságot szabtak ki,
  • és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.