Vádemelés: 117 millió forintot csalt el a kampánypénzből egy házaspár

2020.07.06. 11:24

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a férj és a feleség a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsalt az általa létrehozott párt állami támogatásából. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt férjnek és a feleségének is volt egy-egy olyan saját pártja, amely csak formálisan működött, a tagokat ismerőseik közül gyűjtötték össze.

A házaspár 2013-ban egy újabb pártot is alapított, ennek vezetője egy ismerősük lett, a párt nevében, meghatalmazással azonban a férj járt el. Az új párt a 2014-es országgyűlési választáson 67 egyéni jelöltet állított, így jogosult lett csaknem 300 millió forint állami támogatásra, mely összeget a törvény szerint kizárólag kampánycélra – plakátolás, rendezvénytartás, reklám – lehetett költeni.

Ahogy a pénz megérkezett a párt bankszámlájára, egy részét a férj átutalta felesége pártjának számlájára, az asszony pedig azt nagyrészt tovább utalta férje pártjának bankszámlájára – ismertette a megbízott főügyész. Az átutalások jogcíme mindig „kampánytevékenység" volt, de ezt a vádlottak csak kitalálták.

Megjegyezte, a pénzből a férj 75 millió forintot készpénzben vett fel, felesége szintén vett ki pénzt pártja bankszámlájáról, valamint Budapesten egy ingatlant is vásárolt. Az iratok szerint a házaspár összesen 117 millió forintot tulajdonított el a kampányra kapott állami támogatásból.

A házaspárra börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint a jogtalanul szerzett vagyon elkobzását indítványozta az ügyészség a bíróságnak.

A vádlottak két ingatlanát már zár alá vették, így a vagyonelkobzás részben biztosítva van. Mivel pedig a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált pártok papíron még ma is működnek, a megszüntetésüket indítványozta az ügyészség.