Pisztollyal fenyegette és felmosónyéllel ütötte meg a családgondozót egy idős férfi

2020.07.08. 10:14

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy idős férfi ellen a Bajai Járási Ügyészség. A 78 éves férfi a vád szerint 2019. december 16-án egy Baja környéki községben pisztollyal fenyegetett és felmosónyéllel megütött egy családgondozót, akinek azután kellett kivonulnia családlátogatásra a férfihoz és lányához, hogy a férfi védelembe vett lánya több órát is igazolatlanul mulasztott az iskolából – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A családgondozó férfit a vádlott lánya engedte be. A 78 éves férfi azonban trágár módon szitkozódni kezdett, és a szobába belépő családgondozóval vitát provokált. A szóváltás során az idős férfi elővett egy engedéllyel tartott flóbert pisztolyt, amivel hadonászott, majd – hogy ráijesszen a családgondozóra – felhúzta a fegyvert. A folyamatosan hátráló családgondozó ekkor meglökte a férfi kezét, amiben a fegyvert fogta, aztán gyomorszájon ütötte, így el tudta venni tőle a pisztolyt.

A férfi az ütéstől visszaesett, de azonnal felkapott egy felmosónyelet, amivel ráütött a családgondozó bal karjára (ezzel védekezett). A családgondozó ezután kimenekült a házból és telefonon értesítette a rendőrséget. A bántalmazás miatt a családgondozó nem sérült meg. A rendőrök lefoglalták a fegyvert és a felmosónyelet is, valamint a férfi fegyvertartási engedélyét visszavonták.

A szabadlábon védekező férfit a járási ügyészség fegyveresen elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja és felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a pisztolyt és a felmosónyelet is el kell kobozni.