László
21 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

A biztonságérzetünket zúzta szét a Kaleta-ügy

kaleta
2020.07.10. 14:23
A gyermekpornó miatt elítélt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor felfüggesztettje illik a magyarországi ítélkezési gyakorlatba, és nem is az a fő baj, hogy a hozzá hasonló elkövetőket nem szokták börtönbe küldeni, sokkal fontosabb gondok vannak a hazai törvényekkel a gyerekek védelme szempontjából. Miért rossz, ha a kamaszok szextingjét ugyanúgy kezeljük, mint a kisgyerekek megerőszakolását nézegető pedofilokat? Hogyan lehetne biztosítani, hogy a Kaleta-félék soha ne kerülhessenek gyerekek közelébe? Mit lehet remélni a terápiától, és mit tehetnek a szülők? Interjú Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójával, az UNICEF korábbi gyermekjogi igazgatójával.

Az egyik legújabb hír, hogy Kaleta Gáborék enyhítésért fellebbeztek. Meglepte?  

Abszolút. Nem gondoltam volna, hogy ebben a közhangulatban ezt meg fogják lépni. És nem is tudom, hogy mire alapozzák egyébként. Ez az ítélet tükörsimán beleilleszkedik az ítélkezési gyakorlatba. És nem látok semmi olyat, ami abba az irányba mutatna, hogy enyhíteni kellene bármilyen módon azon, amit a bíróság kiszabott. Nehéz annak az érvelésnek a logikáját is látni, amit az ügyvéd használt. (Lásd keretes írásunkat jobbra.)  

A tárgyaláson Kaleta Gábor ügyvédje arról beszélt, hogy védence 30 kilót fogyott, óriási lelkiismeret-furdalása van. „Mintaértékű jogászéletet élt, amelynek keretében diplomáciai karriert futott be és ennek keretében szolgálta hazáját. Mélyen vallásos emberről van szó, aki rendszeresen gyakorolja a hitét” – mondta az ügyvéd a Blikk tudósítása szerint. Kaleta maga pedig azt hozta fel, hogy az ügy végtelenül megviselte a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. 

Ilyen érvelést hallott már másik hasonló ügyben?  

Persze. Ez egyébként nemcsak magyar tendencia, hanem nemzetközi is. Minden pedofilkutatás meg a saját tapasztalatunk is azt erősíti meg, hogy az elkövetők legfontosabb narratívája a saját cselekményük súlyának csökkentése. Próbálják elszigetelt jelenségnek, egyéni személyiségbeli gyengeségnek vagy botlásnak feltüntetni. Szerintük amit csinálnak, az semmi, merthogy gyereket nem bántanak direktben. Azt mondják, hogy amit okoznak, az nem veszélyes senkire, maximum magukra vagy a családjukra nézve. Aztán az mindig nagyon fontos érv náluk, hogy ha a család megbocsát. A pedofilok működésének ez egy alapvető jellemzője, hogy nincs valódi felelősségvállalás, csak látszólagos. Ezért is nehéz bármiféle terápiás segítségnyújtás, mert lehasítják a működésüknek ezt a részét, berakják egy vakfolt alá.

Kaleta Gábor volt munkatársai közül többen megkeresték az alapítványt, hogy segítséget kérjenek ennek az esetnek a feldolgozásához.

Ők például arról beszélnek, hogy milyen nehéz azzal a tudattal együtt élni, hogy adott esetben évekig dolgoztak vele együtt szorosan, akár mindennapi kapcsolatban voltak, és nem látták, hogy így működik. Egy bizalomgerjesztő, szimpatikus ember, akiről utoljára képzelnénk, ilyet tesz? Hogy a vád tárgyává tett cselekmény tényleg megtörtént-e: ennek kiveszi a méregfogát a beismerés. De egy másik kérdés a saját emberismeretembe vetett hitem, az emberekbe vetett hitem. Hogy kiben bízhatok, hogy ha az is, akit ennyire közelről, ennyire jól ismerek, képes ilyet megcsinálni. Ezek az ügyek rezonálnak. A mostani társadalmi reakció is összekapcsolható ezzel. A biztonságérzet vész el. Ha ő ilyen magas státuszban is így megtehette ezt, akkor ki más még? Azt feltételezzük, hogy aki ilyet tesz, annak a homlokára van írva, vagy hogy alacsony intelligenciájú emberek azok, vagy olyanok, akik egyébként is agresszívek, a szexualitásukban van valamifajta aberráció, azt meg már csak felismernénk.

Szóval ez messzire visz. Jellemző amúgy a szexuális bántalmazásnál, hogy az áldozat és az elkövető környezete is megrendül,  újra kell kereteznie azt, hogy mit gondol a világról. És vannak könnyű megoldások. A bicskei gyermekotthon igazgatójánál például támogatói Facebook-oldalt indítottak, több ezer ember mondja a mai napig, még az ott dolgozó szakemberek egy része is, hogy a gyerekek hazudtak. Az egyszerűbb megoldás az a hárítás, hogy „ez nem történt meg”. És aztán van egy szofisztikáltabb reakció, amikor el tudom fogadni azt, hogy megtörtént, nem hazugság. Akkor viszont azokat a kérdéseket kell feltennem, hogy „észrevettem-e?”, „észrevehettem volna-e?”, „mit tehettem volna?”, „tehettem-e volna bármit?”, „nyújthattam volna-e segítséget?”, „mi a saját felelősségem?”. Ezt mind fel kell dolgozni ahhoz, hogy szintet lehessen lépni, és azt lehessen mondani, ami egyébként a Kaleta-ügynek is egy fontos tanulsága, hogy rendszerszinten rá kell nézni arra, mi történhetett. Hogy miért nem a magyar hatóságok derítették fel? Hogy hogyan reagáltak ebben az ügyben? Meg hogy egyáltalán jó-e a jogrendszerünk ebből a szempontból. S hogy mi az én egyéni felelősségem ebben az egészben.  

Úgy fogalmazott, hogy ez az ítélet tükörsimán illeszkedik a magyar ítélkezési gyakorlatba. Milyen is az?  

Alapvetően nem küldik az ilyen jellegű elkövetőket börtönbe. Ennek nagyon sok oka van. Mi sem gondoljuk azt, hogy a szabadságvesztés büntetés lenne ezeknél az elkövetőknél a legadekvátabb válasz. Nagyon fontos lenne azt felismerni a jogalkotó oldaláról, hogy azokra, akik ilyen cselekményeket követnek el, költeni kellene annak érdekében, hogy a visszaesés megakadályozható legyen. Olyan jogkövetkezményeknek is lenniük kellene, amik a terápiáról szólnak, adott esetben zárt intézménybe helyezéssel kombinálva. Nagyon kérdéses az a gyakorlat, ami a foglalkozástól eltiltást nem szabja ki kötelezően ezekben az ügyekben, még akkor is, ha az illető magát a bűncselekményt nem a foglalkozása segítségével követte el. Kaletának megvan a végzettsége ahhoz, hogy jogászként elhelyezkedjen mondjuk egy gyámhivatalban, és gyerekekkel dolgozzon. Vagy bemenjen egy gyermekjóléti szolgálathoz, és gyerekekkel dolgozzon. Vagy felajánlja akár önkéntesként a szolgálatait egy gyermekotthonban. Hogyha nem tiltom el, azzal nyitva hagyok egy olyan kaput, ami lehetőséget biztosít arra, hogy gyerekekkel kapcsolatba kerüljön. Szerintem például egy szülőnek ez nem lenne megnyugtató. Szülőként szeretném, hogy olyanok foglalkozzanak a gyerekemmel, akik korábban nem követtek el ilyen bűncselekményt.

Tehát a foglalkozástól eltiltás jelenleg csak egy lehetőség: most is megléphetik a bírók, csak nem szokás? Nem kötelező, és ezért nincs is benne annyira a gyakorlatban?  

Igen. A bíróság elrendelhetné, hogy az elkövető semmilyen olyan munkaviszonyba ne léphessen, aminek a révén gyerekekkel lehetne közvetlen kapcsolatban. 2017 óta létezik az a szabályozás, ami a gyerekkel szembeni szexuális bűnelkövetések egy csoportjánál kötelezővé teszi az eltiltást, de például a kiskorú veszélyeztetésénél meg a gyermekpornográfiánál a bíró számára opcionális, hogy ezt elrendeli vagy sem. És ez már átvezet a szexuális elkövetők nyilvántartásának kérdéséhez. Meglehetősen széles a nemzetközi gyakorlat, nagyon sok példát látunk arra, hogy milyen szexuális elkövetői regiszterek vannak. Van, ami azt is nyilvántartja, hogy az illető hol lakik, és például tiltják, hogy bizonyos lakóövezetekbe menjen. Például a kaliforniai szabályozás olyan, hogy az egész államot kerülnie kell, mindenhol tiltva van az ő letelepedése. Van olyan regiszter, ami nyilvános. Van, ami csak a munkaadók vagy a hatóságok számára nyilvános. Sokféle fokozat van, de

azon érdemes elgondolkodni, a Kaleta-ügyet mintegy példának használva, hogy az ilyen elkövetők múltjáról akarnának-e tudni a szülők, a munkaadók, amikor valakinek állást adnak.

A  szülőknek joguk lenne tudni, hogy a gyereküket olyan helyre engedik-e be, ahol biztosan nem dolgoznak olyanok, akiket korábban elítéltek ilyen cselekmény miatt. Még akkor is, ha vannak kontra érvek is. Kontra érv, hogy ennek a jelenségnek az egyik jellemzője az elképesztően magas látencia. Száz megtörtént ügyből tíz az, ami kiderül, egy az, amiben eljárás indul, és 0,7 az, amiben el is ítélik az illetőt, tehát megvan a jogalap arra, hogy bekerüljön a regiszterbe. És ha a hiány oldaláról nézem, akkor azt mondom, hogy „hát ez 0,7 százalék”.  

Hamis biztonságérzetet teremt?  

Így van. Ez a kontra érv. A pró érv pedig az, hogy a 0,7 százaléknyi regisztrált elkövető pont 0,7-tel több, mint a 0. Hogy mégiscsak legalább azoknál, akiknél ez már kiderült, biztosítja, hogy ők a munkájuk révén gyerekkel ne kerülhessenek kapcsolatba. Mi más a büntetőjog célja, ha nem ez? Hogy még egyszer ne forduljanak elő ezek az ügyek? Miközben az is egy kontra érv, hogy a szexuális elkövetőknél is viszonylag alacsony, 10-15 százalék körüli a visszaesés aránya. De ez minden elkövetőt egy kalap alá vesz. A pedofil nem képes szexuális vágyat érezni a pubertáskort betöltött test látványától, érintésétől. A nem pedofil elkövető érdeklődése nem kizárólag a gyerekekre irányul. Tudjuk, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak elkövetőinek 1-7 százaléka pedofil csak. A többiek nem azok. Tehát miközben a pedofilok kevesen vannak a nagy halmazon belül, náluk magasabb a visszaesés aránya, ők sokkal kártékonyabbak. A nem pedofil elkövető arra a gyerekre veszélyes, aki a környezetében van, a nevelt lányára, meg az unokájára, a pedofil elkövető pedig egy életpálya során száz-százötven vagy még több gyereket is be tud hálózni, ezért érdemes rájuk jobban odafigyelni. A problémát az jelenti, hogy jelenleg azt tekintjük pedofilnak, aki annak vallja magát. Nem nagyon van olyan teszt, mérőeszköz, amivel el tudnánk választani a pedofil elkövetőt a nem pedofiltól, pedig ez nagyon fontos lenne.  

Arra van bármilyen bevett becslés, hogy a társadalomnak körülbelül hány százaléka pedofil? Százból egy? Mennyi?  

Ennél biztosan sokkal-sokkal kevesebb, de nincs ilyen becslés, mert annyira nagy a rejtettség, annyira nagy a titok, annyira komplex maga az elkövetői csoport.  

Ha már a foglalkozástól eltiltás fölmerül, mi a helyzet az elkövetők saját gyerekeivel? Őket védi a rendszer valahogy? 

Az van, hogy ha elítélik, akkor a közös háztartásban nem maradhat. Ha még csak elindult a büntetőeljárás, akkor az ártatlanság vélelme mindenkit megillet addig, ameddig el nem ítélik, tehát arra kötelezni a házastársat vagy élettársat, hogy költözzön külön attól, akivel szemben megindult az eljárás, azt főszabály szerint nem lehet. Az elítélés után a magyar jogalkalmazásban masszív gyakorlat, hogy kiskorú veszélyeztetésének minősítik azt, amikor valaki tudott arról, hogy a társa a gyereket használja (ez mondjuk szexuális erőszakra vonatkozik, nem pedig gyermekpornográfiára), mégsem tett semmit, és a gyerek ott maradt, ahol nap nap után megtörtént vele az erőszak. Ezért van, hogy az ilyen ügyekben a kiskorú veszélyeztetése tényállásának az elkövetője nő, miközben magának a szexuális cselekménynek az elkövetője férfi. A pedofíliáról egyébként nem tudjuk azt mondani, hogy csak férfiak esetében fordul elő. Masszívan és döntően férfiakhoz kapcsolódik, de nem százszázalékosan. Vannak női elkövetők is, még akkor is, ha nagyon kevés ügy derül ki. Ez is egy hamis illúzió: azt gondolni, hogy csak férfi lehet az elkövető.  

v005
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

10-15 százalék körüli visszaesési arány: ők ugye azok, akiknél kiderült, hogy visszaestek. De lehet, hogy valójában sokkal többen vannak.  

Persze. Az egész jelenségcsoportra ez igaz, hogy elképesztően magas a látencia, főleg az online térben elkövetett cselekményeknél. Ma már az, amit a Kaleta csinált, hogy letöltötte a felvételeket és tárolta, nem tartozik a gyermekpornográfián belül a látenciával leginkább veszélyeztetett dolgok közé. Az aktuális trend, hogy a streamelések irányába megy el a történet. Élő cseten keresztül, élő közvetítésben történik az abúzus, amit néz a fogyasztó. Adott esetben instruálja azt, aki a gyereket használja, vagy magát a gyereket, hogy milyen szexuális cselekményt végezzen, és aztán ez a felvétel eltűnik. Nehezebb detektálni a nyomozó hatóságoknak a streamelt tartalmakat, mint amik statikusan elérhetőek.  

Ha ez a trend, akkor az azt jelenti, hogy még több gyerek válik áldozattá, hiszen minden egyes megtekintéshez egy újabb gyereket kell abuzálni.  

Hát persze. Abba gondoljon bele, hogy most ennyit látunk. Van egy nagy fal, abba ütöttünk egy lyukat, és azon keresztül próbálunk átnézni, de amit látunk a fal másik oldalán, az nem a valóság, hanem a valóság egy pontja. És ez a luk akkora, amekkorát egyrészt a bizonyítékok adnak nekünk, másrészt amit az elkövető bevall magától. Ha van 19 ezer letöltött kép, akkor ki tudja, mennyi streamelt videó volt, amit nem töltött le. Hány olyan eset volt, amikor megpróbált az online térben kapcsolatot létesíteni gyerekekkel? Minden szexuális elkövető pornófogyasztó is, de nem minden pornófogyasztó elkövető. Nem tudjuk, hogy milyen próbálkozásai voltak, vagy milyen próbálkozásai lesznek a jövőben, csak azt tudjuk, hogy ha ő valódi pedofil elkövető, akkor körülbelül olyan hatékonysággal hat rá a szabadságvesztés vagy a felfüggesztett szabadságvesztés, mint hogyha egy homoszexuális embert szeretnénk heteroszexuálissá tenni, vagy fordítva. Ez az ő identitása része, hogy a szexuális érdeklődése a gyerekekre irányul. Ezért botorság valójában erről az oldalról közelíteni. A társadalom biztonságérzetének segítene, de a szabadságvesztés büntetés valójában annyi, hogy tároljuk őt, mint a befőttet egyik részről, másrészről pedig azon túl, hogy a börtönben megerőszakolnák őt a többiek, meg megaláznák, ami nem segít, ez a megoldás nem igazán tud semmit.  

Hasonlatnak hozta a melegek átnevelésének a megpróbálását. Akkor ugyanennyire reménytelen a pedofilok esetében a terápia is, nem?  

Nem tudok megnyugtatót mondani. Ez az egész cselekménycsoport olyan, amiben nincsenek megnyugtató válaszaink. A büntetőjog eszköztára nagyon limitáltan tud dolgozni. Ezért közelítünk arról az oldalról hogy megpróbáljuk őket távol tartani a gyerekektől, legalább azokat, akikről egyáltalán tudunk, és abban bízunk, hogy ha itt vannak ezek a jogkövetkezmények, akkor nőhet a feljelentési hajlandóság, csökkenhet a látencia. Erről az oldalról kell hatnunk, mert a másik oldalról azt látjuk, és minden ezzel foglalkozó kutatás azt erősíti meg, hogy nem igazán tud hatékony lenni a terápia minden esetben. De itt megint arra kell visszautalnunk, hogy a pedofília egy jelenségcsoport, amibe beletartozik az, aki a hat hónapos csecsemő iránt érez nemi vágyat, meg aki a hat éves és a tizenegy éves iránt. És beletartozik az is, aki a látványt fogyasztja, és sokan vannak azok is – az Interpol adatai szerint jellemzően a kisfiúk iránt érdeklődők között –, akiknek kell ehhez az egészhez az erőszak is, a megalázottságnak a látványa is.

Aki ezeket a tartalmakat fogyasztja, azzal nem fogunk tudni mit csinálni. Életfogytiglanra bezárni, és nem adni neki semmiféle digitális eszközt, akkor nem fogja tovább fogyasztani, de ennyi. De a spektrumban vannak azok, akik időszakosan fogyasztanak pornográf tartalmat, és nem kizárólagosan pedofilok, van szexuális kapcsolatuk, képesek felizgulni egy felnőtt test látványától, érintésétől: náluk lehet kezdeni valamit a terápiával. Azoknál is, akik újfajta szexuális impulzusokra vágynak: akik fogyasztottak már mindenfajta pornót, és megnézik ezt is, ez mitől olyan izgalmas.

Egyébként az egyik, svéd partnerszervezetünknél azt csinálják, hogy a saját pszichológusaikat beküldik a darknetre, és ott, ezeken a pedofil felületeken próbálnak klienseket toborozni, és akik hajlandóak ebben részt venni, azokat kihúzni ebből a térből. A pedofil ugye kicsinyíti annak a probléma voltát, amit ő csinál, vannak a felmentő mondataik. Ha innen ki tudja hozni őt a terapeuta, akkor el tud kezdeni vele dolgozni. És ahogy egyébként a szexuális fétisek rajongóival, egy pedofillal se fogok tudni mit csinálni abból a szempontból, hogy ne ez legyen az érdeklődése.

Amit el tudok érni, és ez a maximum, az ezért való felelősségvállalás, tehát a cölibátus vagy a szexuális vágyak önkéntes csökkentése.

Ezért van a világon nagyon sok országban a kémiai kasztráció intézménye, Lengyelországtól Floridáig, ami kifejezetten erről szól, hogy önkéntesen vállalhatja az elkövető azt az injekciókúrát, amivel a tesztoszteronszintjét csökkentik, hogy kevésbé érezzen nemi vágyat. Ami szintén egyébként egy csapda, merthogy a szexuális erőszak nem a szexualitásról szól elsősorban, hanem a hatalomról. Arról, hogy bármit megtehetek, hogy akár beléd is hatolhatok. Ezt akkor is meg lehet tenni, ha egyébként alacsony a tesztoszteron szintem, és nem áll fel. Tehát ez megint hamis biztonságérzet, illúzió.

Száz százalékos megoldások ebben a körben nem lesznek. Nem egységes az a kör, akiről beszélünk. De Magyarországon nincsen spektrum, hanem csak azt mondjuk, hogy a zsebére hatok, megbüntetem őt pénzzel, vagy egy felfüggesztett szabadságvesztéssel, aminél az van, hogy ismételt bűnelkövetésnél kell csak letölteni. Hogy ellenőrzöm az ismételt elkövetést? Vajmi keveset tudok azért tenni, hogy ő ne fogyasszon ismét gyerekpornót.  

Visszatérve a regiszterre: Magyarországon felmerült-e már komolyabban a jogalkotás szintjén, hogy csináljunk egy ilyet?  

Az egyik válasza erre a rendszernek az, hogy most is létezik a regiszter: ugye az erkölcsi bizonyítvány mögött álló bűnügyi nyilvántartás, amibe mindenkinek belekerül a cselekménye, nincs elkülönült szexuális regiszter. Az Európai Unióval való jogharmonizáció részeként az uniós tagállamoktól ha adatkérés érkezik Magyarország felé, mert valaki az EU területén akar állást vállalni, akkor ki kell adni azokat az adatokat, amik a szexuális elkövetőkre vonatkoznak. Tehát egy nagyon öszvér, nagyon köztes, egyáltalán nem a szexuális regiszterről szóló nyilvántartás szerűség jelenleg is van Magyarországon.

De önmagában annak, ha lenne egy elkülönült nyilvántartás a szexuális elkövetőkről, annak az a fontos társadalmi üzenete mindenképpen meglenne, hogy ez egy speciális bűncselekmény-csoport, aminek az áldozatainak speciális segítséget kell nyújtani, és az elkövetők oldaláról is speciális reakciót igényel. Ez megnyitná a kaput afelé például, hogy a terápia legyen kötelező azoknak, akiket börtönbe küldenek. Terápia most ugye nincs, csak civil alapon, meg a börtönpszichológusok egyéni elköteleződésén múlik, hogy ezzel foglalkoznak-e. Aztán kaput nyitna afelé, hogy legyen speciális jogkövetkezmény, gondoljuk át a foglalkozástól való eltiltást.

Magyarországon most az újdonság erejével hat, amikor egy iskolának azt mondom, hogy figyelj, ha valakit fölveszel, akkor kérdezd már meg az előző munkahelyét, hogy miért jött el. Ez a minimális hr-erőfeszítés, ami a referenciákról meg az utánanézésről szól, teljesen hiányzik. És ez a fajta nyilvántartás növelné az emberek érzékenységét, óvatosságát, ami mindenképpen segítene a gyerekeknek. Abban a tekintetben is, hogy megjelenne ez a narratíva, hogy vannak olyan emberek a magyar társadalomban is, akik kifejezetten azért keresik a gyerekek közelségét, mert számukra a gyerek a szexuális vágynak a tárgya. És azon túl is lehet tenni valamit, hogy emiatt félünk, aggódunk, és azt akarjuk, hogy mindenkit kasztráljanak, aki ilyet elkövet. Ez egy meglehetősen ősi vágyakozás, de nem visz előre.

A Kaleta-ügy májusi ítélete után a WMN-re írt cikkében szó volt arról, hogy nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben van a gyermekpornográfia magyarországi büntetési tétele, a Kaletáéhoz hasonló esetekben a 3 éves plafon. 

Igen. Sokan azért lepődtek meg, mert volt ez a 19 ezres szám, hogy 19 ezer felvételről van szó. Ahhoz képest érezték nagyon sokan kevésnek ezt az ítéletet. De van arról egy jogegységi határozat, hogy a büntetés nem a felvételek számához, hanem az elkövetési magatartáshoz kötődik, tehát a letöltéshez, birtokláshoz, megosztáshoz, továbbküldéshez. Amit egyébként ugyanúgy nem gondolok jó gyakorlatnak. Önmagában érdemes azzal foglalkozni, hogy más országok, például az angolok, mit küzdöttek ezzel a tényállással. Náluk van egy hihetetlenül profi, kiberbűnözés elleni önálló intézmény, részben a rendőrségtől is elkülönülve, akik nagyon masszívan foglalkoznak a gyermekpornogárfiával. Sokkal magasabb a felderítési arányuk. Megpróbálták bevezetni azt, hogy legyen a büntetés letöltendő, vegyük komolyan azt, hogy a felvételek letöltése révén is gyerekek sérülnek, küldjünk egy nagyon határozott üzenetet a társadalomnak, hogy ez nem fér bele, legyen kézzelfogható következmény, zárjuk börtönbe ezeket az embereket.

De megbukott ez a kísérlet.

Olyan sok embert kellett volna börtönbe küldeni, hogy nem bírta el a rendszer. Patthelyzet.  

Tud olyanról, hogy valahol egy jó törvényi szabályozás hatására érezhetően visszaszorult volna a jelenség?

 Á, nem tartunk ott. Egy hónappal ezelőtt hozott ki az Európai Bizottság döbbenetes adatokat. 2010-ben a gyermekpornográfia ügyek száma az EU-ban 23 ezer volt, tavaly meg 830 ezer. Globálisan a 2010-es 1 millióból 16 millió eset lett 2019-re, amelyben közel 70 millió videó és fotóról volt szó. Jelenleg azt látjuk, hogy berobban az internetpenetrációval ez a történet. A pedofilok egy része beköltözött a pályaudvarokról, ahol eddig vadásztak, az online térbe. Ott sokkal könnyebben tudnak gyerekekkel kapcsolatba kerülni. Nagyon fontos a gyerekek meg a szülők edukációja, hogy felismerjék az ilyet.

Pontosan tudjuk, hogy milyen hashtagekre keresnek a pedofilok. Az Interpol is most már ezeket a hashtageket figyeli, amiket a gyerekek használnak magukra. Az #iamalone hashtag a legerősebb triggerje a pedofiloknak, mert pontosan tudják, hogy ott lesz a másik oldalon egy 13 éves kiskamasz, aki azt érzi, hogy nagyon egyedül van, senki nem szereti, baja van az élettel. Ha ráír, hogy milyen gyönyörű, vagy hogy „mutass többet magadból!”, akkor öt perc alatt rá tudja őt venni, hogy küldjön egy felvételt, amivel utána tudja zsarolni. És mivel egyedül van, senkitől nem fog tudni segítséget kérni. Nem ott tartunk, hogy ez visszaszorulna. Az Interpol fókusza azon van, hogy feltárjuk a cselekményeket, beazonosítjuk az áldozatokat, a beazonosított áldozatok révén eljutunk az elkövetőkhöz.

Az a célunk, hogy megtaláljuk azokat, akik készítik ezeket a felvételeket. Akkor azt ítélem el, aki gyártja a tartalmat. Az ő társadalomra való veszélyessége magasabb, mint a fogyasztóké.

Nálunk egyébként a Hintalovon alapítványnál vannak olyan ügyek, amikor büntetőügy lesz abból, hogy 16 évesek gyerekek küldözgetik egymásnak a párkapcsolatukon belül a fotókat, szextingelnek. Ugye szexelni engedjük őket, szextingelni nem – ennek a dekriminalizálása például nagyon fontos lenne, hogy azt a tényállást, amit a szexuális predátorokra hoztak létre, ne alkalmazzák egy olyan jelenségre, ami egyébként most a kamaszok között abszolút mindennaposnak tekinthető. A jogalkalmazónak a gyakorlatát is befolyásolja, hogy ugyanazt a tényállást kell alkalmaznia 16-17 éveseknél, mint a 40-50 éveseknél, a 19 ezer erőszakos pedofil tartalom letöltőjénél, meg annál, aki a barátnőjét fotózgatja egy darab melltartóban. Ezt végig kellene gondolni, és ebben benne van a magyar társadalom prüdériája az egyik oldalról, az átszexualizáltság a másik oldalról. Ezek nincsenek végiggondolva a jogalkotó oldalán sem. Magyarországon a törvények szerint 12 év feletti gyerek szexelhet már 18 év alatti partnerrel, 14 éves kor feletti gyerekkel pedig már bárki szexelhet.

Magyarországon van gyerekházasság is: nálunk 16 évesen egy gyerek házasságot köthet. Ha az ember megnézi a KSH adatokat: az ilyen házasságok között minden harmadiknál több mint 10, 20 év a korkülönbség. Ki hiszi el, hogy egy 15 éves meg egy 50, 60 éves között az őszinte szerelem lobbant fel, és nem arról van szó, hogy azt a gyereket eladták, azt a gyereket prostitúcióra kényszerítik, meg emberkereskedelem áldozata lett, csak ezzel fedik el, hogy ő házasságot köt?

Eközben a kamaszok közti szextingnél kriminalizálunk valamit, ami nem okoz kárt egészen addig, amíg a felvétellel nem zsarolnak. Akkor kutya kötelességünk ez ellen fellépni, de akkor nem szextingről van szó, hanem zsarolásról, visszaélésről. A szabályozás nincs végiggondolva. Magyarországon ha egy 12 évesről egy 13 éves készít pornográf felvételt, akkor ez nem büntethető, mert 14 év alatti az elkövető. Az egész logika még azelőtt született szerintem, mielőtt ekkora lett az internetpenetráció, és a szexualitásnak a része lett, hogy egymást fotózgatják. Ez így most egy abszurdum.    

Most jól érezhető a közfelháborodás a Kaleta-ügy nyomán, tüntetés is szerveződött csütörtök estére. Az egyik vonal a törvényváltozásért való lobbizás. Mit és hogyan kellene megváltoztatni?  

A büntetési tétel emelése helyett mondjuk a szextinget kellene tisztázni. Aztán a jogkövetkezményeket lenne jó árnyalni, behozni a kötelező terápiát is. Alkalmazni kellene azokat a már meglévő jogkövetkezményeket, amik kifejezetten azt célozzák, hogy távol tartsák ezeket az embereket a gyerekektől. Ezekben kellene elkezdeni gondolkodni az egyik oldalon. A másik oldal meg az, amit mi is csinálunk: felhívni a szülő figyelmét arra, hogy ők mit tehetnek, a lehető legtöbbet tenni azért, hogy a gyerekeket tudatosítsák ebben a történetben. És hatékonyan fellépni azok ellen a bűnelkövetői csoportok ellen, amik emberkereskedelem, gyermekprostitúció és -pornográfia révén bevételekre tesznek szert.

Ott van a gyerek az egyik oldalon, ő jelenti a kínálati oldalt. Ott van a másik oldalon, aki ezt nézi. Ő jelenti a keresleti oldalt. De a kínálati oldalon a gyerek mögött van valaki, aki őt kizsákmányolja. Foglalkozhatok a gyerekkel, és ez nagyon fontos, de még fontosabb, hogy a jogalkotó kire hat. Az elkövetőre? Végigbeszéltünk, hogy vagy tudok hatni rá, vagy nem. Akikre viszont biztosan tudok hatni, azok azok a rohadékok, akik ezeket a felvételeket elkészítik. Tehát kutya kötelességem lenne ővelük kapcsolatban a felderítési rátát növelni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy fellépjünk ezekkel a hálózatokkal szemben. Két oldalról kell szorítani: akkor lehetne valamit elérni. Ez például egy olyan narratíva, ami fontos lenne, hogy előjöjjön a Kaleta-ügy kapcsán.  

Adatok az ítélkezési gyakorlatról

Magyarországon jellemzően évente néhány száz büntetőeljárás fut le gyermekpornográfia miatt a rendőrségi statisztika szerint: 2014-ben például 202, 2015-ben 435, 2016-ban 405, 2017-ben kiugróan sok, 1519, 2018 első felében pedig 209. Viszonylag gyakori jelenség, hogy az eljárás a nyomozás megszüntetésével zárul. 2018 első félévében például 75 vádemeléssel zárult eljárás volt, míg 95 esetben nyomozásmegszüntetés lett a vége.

Az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos friss statisztikákért megkerestük a hét elején az Országos Bírósági Hivatalt, ha megkapjuk az adatokat, frissíteni fogjuk velük ezt a cikket. (Frissítés: Megkaptuk a kért adatokat: az elmúlt 5 évben gyermekpornográfiáért kiszabott szabadságvesztések kétharmada felfüggesztett volt, a részletek itt olvashatók.) Az OBH honlapján hozzáférhető régebbi, 2013-as és 2014-es statisztikából az rajzolódik ki, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés messze a leggyakoribb büntetés gyermekpornográfia ügyekben. 2014-ben például összesen 35 felnőttet ítéltek el jogerősen gyermekpornográfiáért. Ebből 27 ítélet volt szabadságvesztés: 23 felfüggesztett és csak 4 végrehajtandó. Ezen kívül volt még 1 esetben közérdekű munka, 4-ben pénzbüntetés, és 3 esetben önállóan alkalmazott mellékbüntetés, intézkedés. Hasonló képet adnak a Kaleta-ügy kapcsán a Legfőbb Ügyészség által közölt adatok is. „Gyermekpornográfia miatt az ügyészség büntetési indítványa a volt diplomata ügyében is megfelel a bírósági gyakorlatnak” – ezzel a címmel adtak ki közleményt szerdán, miután kritikák érték az ügyészséget azért, mert nem lépett fel keményebben Kaleta ügyében. Közölték, hogy az elmúlt öt évben országosan 117 vádlottal szemben született gyermekpornó-felvétel megszerzése, tartása miatt jogerős ítélet. Az ügyészség 74 vádlott esetében indítványozott felfüggesztett szabadságvesztést, a bíróság ezt a büntetést 69 vádlottnál szabta ki. Az ügyészség 8 vádlottra kért végrehajtandó szabadságvesztést, de a bíróság jogerősen csak a felükre, 4 vádlottra szabta ki a letöltendőt.  

Az anonim bírósági határozatok tárát átnézve mindössze egyetlen olyan ügyet találtunk, amelyben a Kaleta Gábor által elkövetetthez hasonló volt a bűncselekmény (gyermekpornó felvételeket töltött le az internetről és tárolta azokat), és a tettes letöltendőt kapott. Az illetőt még 2014-ben a ráckevei bíróság ítélte el hat hónap - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra. Ez az ember Kaleta Gáborral ellentétben többször volt már korábban büntetve, sikkasztás, csalás és hamis vád is volt a számláján. Akkor is éppen próbaidőn volt, amikor a gyermekpornót gyűjtögette. Az indoklás szerint azért kapott mégis a középmértéknél enyhébb, csak féléves büntetést, mert a bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette a nyomozás során tett beismerését, azt, hogy köteles eltartani egy gyereket, de főleg a „jelentős időmúlás” miatt, azért, amiért hosszú idő eltelt a bűncselekmény elkövetése és az ítélet között. 

Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport