Berta, Bettina
19 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Kizuhant egy négy év körüli kislány egy második emeleti ablakból Kőszegen

2020.07.10. 11:46

Súlyosan megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaol.hu. A portál értesülése szerint a baleset akkor történt, amikor a gyerek nagymamája reggel hat óra előtt levitte a család kutyáját sétálni, és az unoka addig felügyelet nélkül maradt a lakásban. A kislányt a mentők helikopterrel kórházba vitték.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója pénteken kora délután az MTI-nek azt mondta, hogy nincs közvetlen életveszélyben a kislány. Oláh Attila elmondt azt is, hogy a kislányt megműtötték, combcsont- és medencetörése van, mellkasi sérüléseket is szenvedett, emellett kétoldali légmell alakult ki nála. A gyermek állapota stabil.

A Police.hu pénteken dél körül közölte, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2020. július 10-én 5 óra 46 perckor érkezett bejelentés, hogy Kőszegen, egy lakóház második emeleti lakásának ablakából egy gyerek – eddig tisztázatlan körülmények között – kiesett.  A rendőrök a helyszíni szemlét lefolytatták, az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport