Jövő héten elfogadhatják a Lánchíd-tendert, a Váralagút felújítása nélkül
A jövő héten tárgyalja, és várhatóan jóvá is hagyja a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága a Lánchíd felújításának közbeszerzési pályázati tervét, mondta Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke a Klubrádióban pénteken.
Szerencsétlenkedésről nem tudok beszámolni. Erről kormánypárti politikusok szoktak beszélni, a tények semmi ilyesmit nem tükröznek
– válaszolta Draskovics a műsorvezető felvezető kérdésére, miszerint hol tart a főváros szerencsétlenkedése Lánchíd-ügyben.
Ezután arról beszélt, hogy a kiírást az előző városvezetés jóváhagyta, de a rendelkezésre álló pénznek kétszereséért vállalták volna el a kivitelezők a Lánchíd felújítását, ezért nem lehetett elfogadni azokat az ajánlatokat. Bár már az előző városvezetés is így gondolta, a BKK igazgatósága most januárban mondta ki, hogy ezek a feltételek nem elfogadhatóak.
Draskovics szerint meg lehet próbálni, hogy újra kiírják ugyanazt, "hátha valami csoda folytán lejjebb mennek az árak", de ennek nem híve. A másik megoldás, hogy alaposan átgondolják, hogyan változtatható a kiírás műszaki tartalma úgy, hogy minden megvalósuljon, ami fontos a Lánchíd jó és tartós színvonalához, de ne legyen benne olyan, amire sajnos nincs fedezet.
Ebben nincs benne a Váralagút és a 2-es villamos pesti megállójának felújítása,
de Draskovics szerint rengeteg olyan műemléki eleme van a Lánchídnak, aminél el lehet gondolkodni, hogy a régit újra cseréljék ki, vagy csak felújítsák. Szerinte ugyanis sok olyan részlet van, amely a műszaki állapotot nem befolyásolja, a költségeket viszont igen.
Felemlegette azt is, hogy még ma sincs érvényes kormányhatározat arról, hogy az állam mennyi pénzt ad a Lánchíd felújítására.
Napi, heti, havi rendszerességgel ellenőrzik a Lánchíd állapotát, tehát sokkal sűrűbben, mint egy hidat általában szoktak, a városvezetést pedig folyamatosan informálják ezekről, tette hozzá.
Az utóbbi hetekben folyamatos a csörte a főváros és a kormány között a Lánchídról. Draskovics minderről azt mondta,
a kormány könnyű helyzetben van, mert csak stadionokat épít, semmi másra nem akar költeni,
de a fővárosnak ennél összetettebb feladatai vannak. A fővárosnak már eldöntött tervei vannak arra, hogy az állampapírban tartott tartalékait mire költi, így ebben az értelemben "ez már el van költve", ezek a pénzek fedezetek.
A Lánchíd-vitáról és a híd állapotáról itt olvashat bővebben.
(Borítókép: Bődey János / Index)