Zsuzsanna, Tiborc
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát

2020.07.13. 08:50

„Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Fodor Gábor. A liberális Fidesztől indult, az SZDSZ színeiben 32 évesen másfél évig oktatási miniszteri posztot, majd a rendszerváltó párt végjátékában pártelnöki posztot is betöltő expolitikus szerint ma egyetlen párt liberális Magyarországon: az általa létrehozott Magyar Liberális Párt (MLP), amelynek tavaly nyárig ő volt az elnöke.

Fodor kiemelt mondanivalója, hogy a Fidesszel ugyan nem ért egyet, de vissza kell utasítania azokat a vádakat, amelyek szerint diktatúra épülne Magyarországon. 

Ezzel együtt „elszánt ellenfele vagyok az illiberális államnak, amit a Fidesz épít – például az alkotmány és a választójogi törvény konszenzus nélküli átalakításának, a játékszabályok önkényes megváltoztatásának” – nyugtatta meg Fodor azokat, akik aggódtak.

  • Fodor hibának tartja és elítéli a szabadságra alapuló politikai irányzat lejáratását.
  • Károsnak tartja, hogy a Fidesz diabolizálta a liberális gondolatot.

Kényszerűség a liberálisok érdekében

Fodor rövid mérleget vont az ellenzékről: „Az LMP vegetál, a Jobbik felszámolja önmagát, az MSZP pedig szinte reménytelen helyzetben próbálkozik.”

A Momentum ugyan képes önállóan megugrani az 5 százalékot, de Fodor szerint nemhogy ő, a párt sem képes egyelőre meghatározni önmagát. Sikerük eddig csupán annyi, hogy fiatalok, nem voltak kormányon, és nem csináltak még semmit. 

„Nem a saját politikai mondanivalójuk miatt népszerűek, mert az egyelőre ­hiányzik. Ezzel még adósak, és hasznos lenne megteremteni az egyedi karaktert és tartalmat, mert anélkül csak tiszavirág-életű lehet a siker” – figyelmeztetett az MLP korábbi elnöke.

A pártot jelenleg Bősz Anett vezeti, aki a DK-frakciójában képviseli a liberalizmust. 

„Gyurcsány Ferenc baloldali politikus, pártja az európai szocialisták családjának a tagja. Semmi köze a liberalizmushoz” – tette világossá az együttműködést Fodor, megjegyezve, hogy „a talpon maradás érdekében kényszerek léteznek az ellenzéki oldalon”.

Fodor értékelte a nemzetközi helyzetet is:

„Az utóbbi időben aggodalommal figyelem a vélemény és gondolkodás korlátozására törekvő radikális hangadókat Amerikában és Európában. A tolerancia nem véleménynyilvánítási béklyót jelent. Ezek a törekvések a társadalmi konszenzust is szétfeszíthetik.” Felhívta a figyelmet, hogy a liberalizmusnak nem káoszt, hanem törvényi keretek közé szorított állam által fenntartott rendet is kell jelentenie. Ezzel a „szélsőséges hangadókra” utalt, akik a rendőri intézkedés közben megölt George Floyd halála kapcsán a rendőrség egyes helyeken való leépítéséről beszéltek az Egyesült Államokban. A fentieknek azonban valójában nincs közük a liberalizmushoz, legfeljebb annak a nevében fogalmazzák meg baloldaliak - vélekedett.

„A véleménynyilvánítás, a hétköznapi élet, a gazdaság és a politikai élet túlszabályozása, korlátozása nem liberális gondolat, hanem az egyenlőség eszméjén nyugvó baloldal sajátja. Ismét hangsúlyozom: a liberális gondolatnak a szabadság a magva, nem pedig az állami elosztás, a gyámkodás, valamint a minél bonyolultabb szabályzórendszerek kialakítása” – mondta Fodor megállapítva, hogy a baloldal láthatóan elfoglalja a liberalizmust: balra tolódott az Egyesült Államokban a Demokrata Párt, az EU-ban pedig eltűnt a név az EP liberális frakciójából, miután egyesültek Emmanuel Macron francia elnök pártjával.