Tüttő Kata: Sínre kerülhetne mielőbb a Gellérthegyi Sikló

2020.07.13. 12:47

A fővárosi önkormányzat terveiben már régóta szerepel a Gellérthegyi Sikló építése – reagált Tüttő Kata városüzemeltetési főpolgármester-helyettes arra a kormányzati döntésre, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy és kiemelten közérdekű beruházás lett a Citadella és a Gellérthegyi Sikló.

Tüttő szerint a főváros egyetért a beruházás fő közpolitikai céljaival: hogy ne legyenek turistabuszok a hegyen, ne épüljön meg csak a legszükségesebb épület a Siklóhoz, semmi több, és hogy minél kevesebb fakivágással járjon a beruházás. A főváros és a BKK nyitott arra, hogy magánbefektető nélkül állami-önkormányzati beruházásban építsék meg a Siklót, de ehhez le kell ülni a kormányhatározat által is kijelölt Budapest Fejlesztési Központtal tárgyalni, és látni kell a részleteket.

Azt szeretnénk, ha sínre kerülne mielőbb a Sikló-beruházás.

– mondta a főpolgármester-helyettes.

Közölte, mivel az építkezés részben az I. kerület területén zajlik, be kell vonni a kerületi önkormányzatot is az egyeztetésbe.