Előremenekül a Budapest Airport
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Egyre több országban újraindult a légi közlekedés, így egyre több légitársaság jelenti be Budapestről és Budapestre újra induló vagy épp teljesen új desztinációra közlekedő járatait is, áll a Budapest Airport helyzetjelentésében. Az elmúlt hetekben a Wizz Air négy (Abu-Dzabi, Menorca, Míkonosz és Szantorini), a LOT pedig két (Dubrovnik és Várna) új úti célba is elindította légi járatait. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője fejlesztésekkel és járványvédelmi intézkedésekkel próbálja fenntartani az utazási kedvet, de azt sejteni lehet, hogy a világban egyre erősebben terjedő koronavírus-járvány és a magyar kormány hétfőn bejelentett utazási korlátozásai nem fogják az utasforgalom megugrását előidézni.
Az elmúlt héten még kedvezőek voltak a tendenciák. A koronavírus-járvány az áprilisi utasforgalmat befolyásolta a legerőteljesebben; ekkor az utasszám a 10 ezer főt sem érte el, júniusra viszont folytatódott a májusban megkezdődött lassú növekedés. A Budapest Airport a nyár első hónapjában 84 781 induló és érkező utast kezelt, ami csaknem négyszerese a májusban tapasztalt utasforgalomnak, ugyanakkor a tavaly júniusi 1 476 257 utashoz képest ez 94,3 százalékos visszaesést jelent. A reptér utascsarnokaiban most sincs tömeg.
A repülőtársaságok abban bízhatnak, hogy több mint 17 ezer fő töltötte ki a Budapest Airport június folyamán végzett felmérését, amelyből kiderült: a kitöltők 81 százaléka tervez repülős utazást, 67 százaléka pedig még az idei évben repülne Budapestről külföldre. A kitöltők számára a három legfontosabb szempont a repülőjegy ára (ezt a kitöltők 30 százaléka jelölte meg első helyen), a biztonságos repülőtéri környezet és a megfelelő biztonsági óvintézkedések bevezetése a fedélzeten.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a napokban az európai légi közlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat adott ki, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését. A Budapest Airport már hetekkel az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) előtt bevezette az abban foglalt intézkedéseket.
Az ajánlások kiterjednek az utazás első fázisától az utolsóig; egyebek mellett a repülőtérre történő megérkezésre, a check-in folyamatára, a biztonsági ellenőrzésre, a repülőgépbe való beszállításra, a poggyászkiadásra, illetve az útlevél- és a határellenőrzésre is vonatkoznak.
A napokban kiadott protokoll lényeges elemei:
- Ahol csak lehetséges, a személyek közötti 1,5 méteres távolság betartatása.
- Maszkviselés és rendszeres kézfertőtlenítés az utasok és a személyzet körében.
- A legfontosabb, vírussal kapcsolatos tudnivalók kommunikálása az utasoknak.
- Rendszeres fertőtlenítő takarítás, különös tekintettel gyakran megérintett felületekre.
- Az érintésmentes repülőtéri ügyintézés elősegítése.
- A szellőzőrendszer folyamatos fertőtlenítése, a megfelelő légcsere biztosítása.
- Védőfelszerelés viselésének biztosítása a személyzet számára, térelválasztó plexi telepítése ahol lehetséges.
- A repülőtér kérje az utasokat, hogy kísérő nélkül lépjenek be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben tartózkodók számát
- A repülőtér biztosítsa, hogy az utasok tisztában legyenek a repülőtér által életbe léptetett egészségvédelmi intézkedésekkel, és azokat betartsák.
A Budapest Airport az elmúlt hónapokban folytatta beruházásait: az alacsonyabb utasforgalmi időszakot egy sor olyan fejlesztésre fordította, amelyek kivitelezése normál utasforgalom mellett nehézségbe ütközött volna. Ilyen a 2A Terminál utasfelvételi csarnokában a padlóburkolat cseréje is, amelyet idén tavasszal kezdett meg az üzemeltető. Július elejére el is készült az első ütem, így mostantól ismét mindkét terminálon elvégezhető az utasbiztonsági ellenőrzés, és a 2A oldali utasfelvételi (check-in) pultok egy része is újra üzemel.
Elkészült a napokban az új 1. móló második fázisa is. Ezzel az új beszállítócsarnok építése befejeződött; a Budapest Airport már csak a használatbavételi engedély beérkezésére vár, aminek kiadása után az utasok komfortosabb körülmények között, tágas és járványügyi szempontból is biztonságos környezetben tölthetik el a repülés előtti várakozási időt. Megújult a repülőtér előtti, parkolásra, illetve ki-és beszállásra szolgáló területe is.
(Borítókép: Bődey János / Index)