Elmegyógyintézetbe került a férfi, aki gázolással fenyegette a háza elé parkolókat

2020.07.19. 09:51 Módosítva: 2020.07.19. 12:00

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) került az a ceglédi férfi, akit idegesített, hogy háza elé parkolnak a szemben lévő óvodába érkező szülők, ezért gázolással fenyegetőzött, írja a Blikk. Ha bebizonyosodik, hogy valóban nem ép az elméje, büntetést nem kap, hanem amíg szükséges, az intézetben marad.

A 44 éves férfi családja közben eladta a házat. A ház előtti rész, ahova a szülők parkolnak, egyébként közterület. „Védencem senkit nem akart bántani, csupán rossz módját választotta az indulatai levezetésének. Ma már ő is tudja, hogy hibázott. Ő és a családja is nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült a házon túladniuk, és így talán új életet kezdhetnek” – nyilatkozta a férfi ügyvédje, Lichy József.

Ahogy azt korábban megírtuk, a férfi először a helyi képviselő-testület egyik tagjától követelt több millió forint kártérítést a parkolás miatt. Később azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit elgázol, aki a kapujában áll meg, végül a Ceglédi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetőjétől akart tízmillió forint fájdalomdíjat, ezt a követelését a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak is elküldte.

Mielőtt ennyire eldurvult volna a helyzet, éveken keresztül, szinte heti rendszerességgel jelezte problémáját a városi képviselő-testület egyik tagjának, később a fogadóórákon is megjelent, ahol már trágár szavakkal szidalmazta a képviselőt, változás azonban nem történt, a kocsik ugyanúgy a háza előtt sorakoztak. Végül április 22-én a rendőrség előállította.