Máté, Mirella
11 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Vasárnap még esni fog, de kedden már 32 fok is lehet

DSC7893
2020.07.19. 08:39 Módosítva: 2020.07.19. 10:19

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra szinte az egész országra zivatarok miatt, kivételt csak négy délnyugati megye jelent. De elsőfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás miatt is Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Békés megyében.

Az előrejelzés szerint vasárnap keleten eleinte zártabb lehet a felhőtakaró, majd a felhőzet fokozatosan csökken, gomolyosodik, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű, ugyanakkor szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok – legkisebb eséllyel a Dél-Dunántúlon. Az északias szél napközben több helyen megélénkül, a Zemplén környezetében időnként meg is erősödik. A hőmérséklet kora délután 22-27, késő este 15 és 20 fok között valószínű.

Az Időkép szerint ugyanakkor van remény a nyár visszatérésére, hétfőn többfelé párásan indulhat a nap, sekély ködfoltok is kialakulhatnak, napközben viszont már a napsütés kerül túlsúlyba. Ugyan megjelennek majd gomolyfelhők az égen, ezekből viszont csak északon, északkeleten és az Alpokalján fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar. Melegszik az idő, a csúcshőmérséklet már 25-30 fok között alakul.

A legmelegebb kedden lesz, ekkor 27-32 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Ismét a napsütésé lesz a főszerep, egy-egy zápor, zivatar továbbra is északon, északkeleten és néhol a nyugati határ mentén alakulhat ki. A napos időszakokban 10 és 16 óra között újra többfelé erős, nagyon erős lesz az UV-sugárzás.

A melegedésnek szerdán egy hidegfront állhat útjába. Átvonulását megélénkülő északias szél és szórványos záporok, zivatarok kísérhetik. Pár fokkal ismét visszaesik a hőmérséklet.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)