Száz rendőr szállta meg a siófoki bulisétányt

2020.07.20. 06:51

A police.hu-ra került fel egy hír és benne egy videó arról, hogy "a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség és a társszervek bevonásával 2020. július 19-ére virradó éjjel, 22 órától 6 óráig ismét összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzést hajtott végre Siófok bulinegyedében".

A rendőrség azt írta, a művelet célja a július 17-étől rendezvényterületté nyilvánított Petőfi sétányon elkövetett jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A razziában a sétány területén és a környező utcákon közel ezer embert ellenőriztek. Helyszíni bírságot két esetben szabtak ki, feljelentéssel négy alkalommal éltek, és további 20 személyt részesítettek figyelmeztetésben.

Garázdaság gyanúja miatt is intézkedni kellett egy 21 éves ácsi férfivel szemben, akit a Készenléti Rendőrség közelben lévő egységei a bűncselekmény elkövetésén tetten értek, majd a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A rendőrök számára a hír címéből lehet következtetni, mely szerint 

ISMÉTLÉS A PETŐFI SÉTÁNYON, KÖZEL SZÁZ RENDŐR ÚJBÓL AKCIÓBAN.

Siófokon egyébként épp most szavazták meg, hogy augusztus 1-től tilos a közterületi alkoholfogyasztás, és este 22 és hajnal 6 óra között az éjszaka is nyitva tartó boltok nem árulhatnak alkoholt. Amikor ez még csak tervezet volt, elmentünk Siófokra, hogy megtudjuk, mit szólnak hozzá a bulizók.

Beépülős riport a siófoki bulizásból