Mihály
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Letartóztatták a férfit, aki brutálisan összeverette volt barátnőjét Óbudán

2020.07.21. 16:13

Küzdősportedzőként dolgozott az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy párral verette össze volt barátnőjét. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a pár július 13-án úgy jutott be a nő óbudai lakásába, hogy virágfutárnak adta ki magát, majd a fiatal nőre támadt. Megkötözték és egy fémrúddal többször megütötték, végül közel 600 ezer forint értékben több műszaki cikket és ékszereket vittek el a lakásból.

A rendőrök a kamerafelvételek elemzése után megtalálták azt az autót, amivel a nő és a férfi a sértett lakásához ment,  július 16-án pedig újpesti otthonukban elfogták a 27, és a 24 éves támadókat. A rendőrség mindkettőjüket személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt vette őrizetbe, a bíróság pedig július 18-án elrendelte a letartóztatásukat.

Közben kiderült, hogy a párt a nő volt barátja vette rá a rablásra. Az Index úgy tudja, a küzdősportedzőként dolgozó férfi az edzésen ismerte meg az egyik támadót. A  felbujtót a rendőrök öt nappal a brutális támadás után fogták el, a bíróság pedig kedden rendelte el a letartóztatását. Mivel a végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, így az nem jogerős.