Benyugtatózva, részegen gázolta el a biciklist, aztán elhajtott

2020.07.28. 08:47

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti férfival szemben, aki miután elgázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost, megállás nélkül továbbhajtott, az út szélén magára hagyva őt.

A vád szerint a férfi két héttel azután, hogy őt a bíróság próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, 2019. június 22-én késő este alkohol és nyugtató hatása alatt közlekedett tehergépkocsijával Kecskeméten, a Vacsi közön. Vérében 3,6-3,76 ezrelék véralkohol koncentráció és nagy mennyiségű nyugtató volt. Ittassága és bódultsága miatt járművével áttért a menetirány szerinti jobb oldalon kialakított kerékpársávba és visszapillantó tükrével elsodorta az előtte, vele azonos irányba, kivilágított kerékpárján közlekedő nőt. A sértett a baleset következtében az úttestre esett és nyolc napon túl gyógyuló lapocka- és sorozat-bordatörést szenvedett.

A balesetet követően a vádlott járművével a helyszínt megállás nélkül elhagyta.

A vádlott amellett, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem ülhetett volna volán mögé, megszegte azt a KRESZ szabályt is, amely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművével azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

 

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés mellett a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő – a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett - bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltását indítványozza. Emellett az ügyészség a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtására is indítványt tett. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.