Pesti úti idősotthon: A főváros szerint nem megalapozottak a kormányhivatal megállapításai

12
2020.08.04. 17:16

Visszautasítja a főváros a kormányhivatal megállapításait, amelyeket a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatos vizsgálata lezárásában tett. Az önkormányzat még mérlegeli, hogy bírósághoz fordul-e - írta a Hvg.hu

A hétfőn lezárt rendkívüli ellenőrzés végén Budapest Főváros Kormányhivatala arra jutott, hogy az 500 embert gondozó intézetben az előírt 109 fő helyett csak hatvanan dolgoztak, ezért arra utasította a fővárost, hogy 90 napon belül rendezze a létszámhiányt.

Mennyi? 60! Mi hatvan?

 A Fővárosi Önkormányzat szerint a létszám számítása is vitatható. A vizsgálat ugyanis csak azokat tekintette a személyzet részének, akiknek beosztásának megnevezése tartalmazta az ápoló vagy gondozó kifejezést, azaz nem tartalmuk szerint vizsgálta az egyes munkaköröket. 

Ennek folytán nem fogadják el azt a megállapítást sem, amely szerint a létszámhiány az egészséget súlyosan veszélyeztető helyzetet idézett volna elő, már csak azért sem, mert ezt a kormányhivatal érvekkel nem is támasztja alá.

A kormányhivatal döntése nyomán új gondozottak nem vehetők fel az otthonba, a hiányosságok pótlásáig. 

A Pesti úti idősotthonban áprilisban 151 koronavírus-fertőzést regisztráltak. Az önkormányzati fenntartású intézmény a kormány járvánnyal kapcsolatos nyilatkozatainak fókuszában állt, bár tucatnyi más idősotthont is érintett a vírus.

A Pesti úti otthon korábbi kormányhivatali vizsgálódásai nyomán megbírságolták az intézményt, egy elhunyt gondozott családjának feljelentése nyomán nyomozás is indult, májusban pedig az intézmény vezetője kérte nyugdíjazását. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklós úgy nyilatkozott, hogy a gondozottakon az elhanyagolás jelei látszottak.

A koronavírus megjelenésének útvonala azonban továbbra sem egyértelmű. Karácsony Gergely főpolgármester korábban kérte, hogy gondozottat kórházakból csak két negatív koronavírus teszt ellenében lehessen visszafogadni az otthonba, a főpolgármester javaslatát azonban a kormány visszautasította, így tesztek nélkül kerültek vissza az idősotthonba a lakók.

(Borítókép: Egészségügyi dolgozók a Pesti úti idősotthonban 2020. április 10-én. Fotó: Huszti István / Index)