Végiglopkodta Győr-Moson-Sopront egy szlovák bűnbanda

Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök vetettek véget annak a lopássorozatnak, amelyet több megyét érintően követett el egy szlovák bűnözői csoport kempingekben, panziókban, vendégházakban megszálló vendégek sérelmére – írja honlapján a rendőrség.

Győr-Moson-Sopron megyében 2020 júliusában elszaporodtak a szálláshelyek vendégei ellen elkövetett lopások. A bejelentők a legtöbb esetben arról számoltak be, hogy a sátrakból vagy a leállított, nyitott lakókocsikból, illetve az apartmanokba besurranva loptak el tőlük ismeretlenek különböző értékeket: pénzt, ruhákat, elektronikus berendezéseket, számítógépeket, parfümöket, táskákat.

A rendőrök minden esetben büntetőeljárást indítottak. Az esetek helyszíneinek közelsége, az elkövetési időpontok hasonlósága, illetve azok végrehajtásának módja (besurranás) alapján a nyomozók feltételezték, hogy a lopások egyazon elkövetői körhöz köthetők, ezért összedolgoztak: adatokat és információkat gyűjtöttek, elemeztek, tanúkat kutattak, összefüggéseket kerestek a cselekmények között. Ennek eredményeképpen került látókörbe egy szlovák rendszámú autó, illetve néhány olyan ember, akik több lopás helyszínén is megfordultak vele.

Később a rendőrök ellenőrizték az autót és a benne ülőket, feltehetően ezért a későbbi bűncselekmények elkövetésénél lecserélték a kocsijukat, és már egy másikat használtak. A beazonosított elkövetőkön végül 2020. augusztus 6-án éjjel, Nyúlon ütöttek rajta a rendőrök azután, hogy előtte egy magyar házaspár lakóautójából egy Nike sportcipőt és némi készpénzt loptak el.

A nyomozók mind az öt férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították őket, és lefoglalták az autójukat, illetve az abban talált ruhákat, telefonokat, multifunkcionális fogót, szájmaszkokat és gumikesztyűket. A szlovák férfiakat a rendőrök őrizetbe vették, majd lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, és indítványozták a letartóztatásukat.

Az elfogásukról videót is közzétett a rendőrség:

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

április 7., 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02