Államalapító Szent István-emlékéremmel tüntetik ki Müller Cecíliát

2020.08.14. 11:22

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.

Az MTI híre szerint Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak. Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést.

Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban – hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvos koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre – jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott. Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra. Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.