Szolidaritást vállalt Karácsony és a Fővárosi Önkormányzat a belarusz tüntetőkkel

Nagyrabecsülésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a belarusz tüntetőknek, akik a karhatalom erőszakos fellépésével is dacolva állnak ki a demokráciáért, a szabadságért.

– olvasható Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében.  A fővárosi önkormányzat fehérrel és pirossal világította ki a Lánchidat, utalva ezzel a Lukasenko-rezsim ellen tüntetők által használt zászlók színére. 

Világraszóló gazság történt Fehéroroszországban. Aljas színjátékot rendeztek a választásokból, sárba tiporva ezzel az állampolgárok demokratikus jogait, majd meghamisítva az eredményt, a valódi győztest elzavarták. Márpedig hazugságra és csalásra építeni egy hatalmat, az egyik legnagyobb bűn, amit politikus elkövethet.

– olvasható Karácsony bejegyzésében, aki hozzáteszi, hogy Budapest vezetése támogatását és együttérzését fejezi ki a belarusz néppel, ezért a Lánchíd díszkivilágítása ma estétől a tüntetők által használt hagyományos fehérorosz lobogó színeibe, azaz fehérbe és pirosba öltözik.

мы з вамі стаім!

– "Veletek vagyunk!", zárta a bejegyzést a főpolgármester, Karácsony Gergely. Rajta kívül a közleményt aláírták: 

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

tegnap, 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

tegnap, 16:57

  • Tech-Tudomány
A Facebook törli az oltásellenes bejegyzéseket

Nem engedik a hamis információk terjesztését, és az ilyen hirdetéseket is eltávolítják, ha lebuknak.

február 10., 06:08