Több mint húsz évig váltották illegálisan a pénzt, mire elfogták őket

Több mint húsz éven át illegálisan váltott pénzt Nagykanizsa belvárosában két férfi. Most emeltek vádat ellenük, miután százmillió forintot meghaladó összeget találtak náluk – írja a Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján az MTI.

Mint kiderült, az 58 és 64 éves férfi az 1990-es évek vége óta 2019 januári elfogásáig üzletszerűen váltott pénzt Nagykanizsa központjában, leginkább a Dél-zalai Áruház bejáratánál. Köztudott volt róluk, hogy mivel foglalkoznak, és sokan keresték is őket, mert kedvezőbb árfolyamot alkalmaztak, mint a hivatalos pénzváltók. Ez idő alatt szinte szabott nyitvatartási időben működtek, 8-tól 16 óráig, szombatonként pedig 13 óráig, az áruház előtti járdán vagy a bejárati szélfogóban fogadták az ügyfeleket. A szükséges pénz kisebb részét a ruhájukban tartották, a többit pedig a közelben parkoló autóikban. A fentiek alapján elég furcsa, hogy több mint húsz évig csinálhatták ezt háborítatlanul, főleg, mert 

Munkahelyük nem volt, jövedelmük nagy része illegális pénzváltásából származott, engedélyük ugyanis nem volt ilyesfajta tevékenységre.

Amikor a nyomozók rajtuk ütöttek, zsebeikben és kocsijaikban csaknem 100 millió forintot, valamint mintegy 30 millió forint értékben valutát – svájci frankot, kunát, dollárt, eurót, angol fontot és svéd koronát találtak és foglaltak le. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt emelt vádat a két nagykanizsai férfi ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

tegnap, 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

tegnap, 16:57

  • Tech-Tudomány
A Facebook törli az oltásellenes bejegyzéseket

Nem engedik a hamis információk terjesztését, és az ilyen hirdetéseket is eltávolítják, ha lebuknak.

február 10., 06:08