Az Emmi elárulta, hogy hány emberről véli azt, hogy külföldről hozta be a vírust

2020.08.21. 18:31
Az ATV kérdezett rá a minisztériumnál a pontos adatra, megérkezett a válasz.

Július óta 168-an külföldről hozták be a vírust - ezt a választ kapta az ATV, miután rákérdezett az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi) a pontos adatra. A minisztérium korábban arról beszélt, hogy a külföldről behozott vírus okozza a fertőzöttek számának emelkedését.

Ennyi megbetegedett személy tartózkodott a megbetegedés előtt külföldön, és mint a tévé honlapján olvasható,

egy fertőzött átlagban 8-10 embernek adja tovább a vírust, ezért nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az új fertőzöttek döntő többsége importált vírus miatt lett beteg."

A fertőzések átadásában az is szerepet játszott - véli az Emmi, hogy többen, akik ugyan észlelték magukon a tüneteket, nem vették azt elég komolyan, és ennek ellenére elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek.