Egy konda vaddisznó kerítette be a győri családot

2020.08.21. 16:41
De jó lenne a túra során vadakat is látni - gondoljuk sokan. Igen, de néha jóból is megárt a sok. Szerencsére az itt következő esetben az erdőben is volt térerő, a család értesítette a rendőrséget, akik azonnal a helyszínre siettek.

A rendőrök vezették ki az erdőből azt a győri családot, akik túrázni indultak a Mecsekbe, de rájuk esteledett és az őket körbe vevő vadak miatt egy vadászlesen ragadtak - írja a Police.hu. Az eset augusztus 19-én, nemzeti ünnepünk előestéjén (vernisszázsán) történt, amikor is egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 19 óra 30 perc körül arról, hogy

családjával túrázni indultak a Mecsekbe, de nem tudnak kijutni az erdőből.

A bejelentő elmondta, hogy Kisújbányáról indultak a délutáni órákban, azonban rájuk esteledett, ráadásul egy vaddisznó konda körbe vette őket, így egy vadászlesen húzták meg magukat. A Gyárvárosi, valamint a Pécsváradi Rendőrőrs munkatársai azonnal a keresésükre indultak, miközben telefonon keresztül folyamatosan tartották a lelket a kétségbeesett családban.

A jó helyismeretüknek köszönhetően három órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. Az állatokat a jármű fényszórójával, valamint hangjelzéssel elriasztották, majd a bajba jutottakat visszaszállították a gépkocsijukhoz. A túrázóknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk, orvosi ellátást nem kértek. A győri család megköszönte az egyenruhások segítségét.