A Fidesz fellebbezett, az ellenzéki jelölt indulhat Szerencsen, de a Jobbik nélkül

2020.08.22. 08:38 Módosítva: 2020.08.22. 16:11

Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson a 42 települést magába foglaló Borsod 6-os választókörzetében, közölte Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Jakab szerint Bíró László így egyelőre nem kezdheti meg kampányát a szerencsi-tiszaújvárosi körzetben a Fidesz jelöltjével, az elhunyt Koncz Ferenc lányával szemben. A Mandiner közben azt írja:  Jakab Péter vagy nem érti, vagy tudatosan félreértelmezi a jogi helyzetet. Bíró ugyanis elindulhat, és a Jobbik kivételével a többi baloldali párt még jelölőszervezetként is támogathatja. 

Bíró László, a Jobbik jelöltje a borsodi 6-os számú választókerületben
Bíró László, a Jobbik jelöltje a borsodi 6-os számú választókerületben

A Fidesz azzal az indokkal nyújtotta be a fellebbezést, hogy jelenleg formálisan még nem Jakab Péter a Jobbik elnöke. Jakabot ugyan január 25-én megválasztották, a bíróságnak azonban 7 hónap is kevés volt ahhoz, hogy ezt átvezesse a birosag.hu-ra, hiába kapta meg Jakab az elnökként való bejegyzéséről szóló végzést július 9-én.  

A Fidesz így a Jobbik mint jelölőszervezet nyilvántartásba vételét támadta meg a helyi választási bizottságnál. A nyilvántartásba vételi kérelem elleni érvelés lényege az, hogy mivel a januári tisztújító kongresszuson hozott döntéseket még mindig nem jegyeztette be a Jobbik a bírósági nyilvántartásba, így a párt nevében joghatályosan jelenleg senki sem tehet nyilatkozatokat, azaz hivatalosan jelölőszervezetként sem jelenhetnek meg az időközi választáson, írja a Mandiner. 

Ha Bíró László megszerzi az induláshoz szükséges 500 ajánlást, minden további nélkül indulhat az időközi választáson. Ha a választási szervek megalapozottnak találják a helyi választási bizottság döntése elleni fellebbezést, akkor azonban a Jobbik mint jelölőszervezet nem jelenhet meg Bíró László neve mellett a szórólapokon, valamint a szavazólapokon.

Jakab Péter pártelnök közleményében azt írja: a Fidesznél összeültek, és kitalálták, hogy a jobbikos Bíró László így nem indulhat el összellenzéki jelöltként az időközi országgyűlési választáson. „Ezzel a lépéssel Orbán Viktor és a Fidesz végleg megérkezett a keleti diktátorok szintjére, oda, ahol az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől. Borsodban most ez történik”.

A jobbikos képviselő szerint a hatalom fél az ellenzéki összefogástól, ezért szintet léptek. „Tudják, hogy itt már nem elég elcsalni a választást, nem elég szavazatot vásárolni, fenyegetni, lejáratni. Ezért úgy döntöttek, el sem engedik indulni Bíró Lászlót a választáson. Helyette bevezetik az öröklési rendet, ahol a képviselői szék apáról fiúra – jelen esetben lányra – száll”.

A Jobbik azt reméli, hogy a választási bizottság másként fog dönteni, és végül zöld utat adnak Bíró Lászlónak és az ellenzéknek. Jakab szerint „ami most történik Borsodban, azt a fehérorosz Lukasenka is megirigyelhetné”.

Augusztus 14-én jelentették be, hogy egy tarcali mezőgazdasági vállalkozó, Bíró László lesz a Fidesz kihívója a tiszaújvárosi körzetben, amelynek előző képviselője, Koncz Ferenc július 10-én vesztette életét motorbalesetben. A tét nagy, mert Koncz Ferenc halálával papíron megszűnt a Fidesz kétharmados parlamenti többsége, amihez 133 képviselő kell, a Fidesz–KDNP-nek most 132 van. 

A kormánypártok Koncz Zsófiát, az elhunyt képviselő lányát indítják az őszi időközin. Bíró László 2018-ban a Jobbik színeiben indult Koncz ellen, és 32 százalékot szerzett, míg ellenfele 49 százalékkal győzött; ő a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei regionális igazgatója.

A jobbikos Bíró László korábban több vállalhatatlan kijelentést tett kommentekben. Budapestet "judapestnek" nevezte egy olyan poszt alatt, ami arról szólt, hogy Budapesten többen otthagyták a Jobbikot, mert nem értettek egyet a párt irányvonalával. Egy másik kommentben amiatt panaszkodott, hogy a tarcali wellness-szállodák vendégei között sok a külföldi zsidó. Bíró azt írta:

Tele lengyellel, orosszal, izraelivel! A kutyám majd megveszik amikor a tetűcsúzdások (sic) elmennek a ház előtt! Ide nem az átlag Magyar ember jár!

Bíró nem ismerte el, hogy az idézett kommentek valódiak, de a Facebook-oldalán általánosságban bocsánatot kért vállalhatatlan kijelentései miatt.