A bíróság megsemmisítette Göd momentumos polgármesterének első felfüggesztését

2020.08.28. 21:08 Módosítva: 2020.08.28. 23:18

Megsemmisítette a bíróság Göd momentumos polgármestere, Balogh Csaba első felfüggesztését a városvezetői poszt alól. Ezt maga a polgármester, Balogh Csaba jelentette be a Facebookon.  

Balogh Csaba a Mércének azt mondta: a bíróság egyetértett az általa emelt kifogással, hogy mind eljárásrendileg, mind koncepcionálisan hibás volt, amikor a képviselő-testület első alkalommal, 2 hétre felfüggesztette teendői alól. A felfüggesztést végzők ugyanis azzal érveltek, munkavégzés közben követett el vétségeket Balogh, ám az erről szóló fegyelmi vizsgálat le sem zárult addig, amíg a felfüggesztésről szóló szavazás már megtörtént. Balogh semmilyen módon nem próbálta megakadályozni az ellene indult fegyelmi vizsgálatot. Ilyen értelemben tehát nem volt megalapozott a felfüggesztése.

A bíróság visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a felfüggesztését, ami azt jelenti, hogy az ebben az időszakban polgármesteri feladatokat ellátó Fülöp Zoltán alpolgármester tevékenysége álképviseletnek minősül. Baloghnak most utólag vissza kell néznie a kérdéses két hétben hozott döntéseket, és azokat utólag vagy el kell fogadnia, vagy el kell utasítania, írja a Mérce. Balogh azt ígérte, hogy a jóhiszemű döntéseket el fogja fogadni, ahol azonban a rosszhiszeműség gyanúja felmerül, ott elutasítással fog élni. A második, immár 30 napos felfüggesztése miatt is fellebbezett a bíróságnál. Balogh arra számít, hogy hétfőn-kedden ezzel kapcsolatban is kedvező ítéletet kap.

A településen már régóta feszültség van a momentumos polgármester és az ellenzéki önkormányzati képviselők között. A város és a Samsung-gyár közötti tárgyalások miatt kialakult nyílt konfliktus odáig fajult, hogy a testület felfüggesztette a polgármestert.

A Pest megyei településen hónapok óta tart a feszültség az ellenzéki frakcióban. Július elején írtunk arról, hogy a város momentumos polgármestere, Balogh Csaba menesztette LMP-s és DK-s alpolgármestereit, mert szerinte az alpolgármesterek nem a város érdekeit szolgálták a munkájuk során. Július 17-én aztán fegyelmi eljárást indítottak Balogh ellen, utána pedig a képviselő-testület kétszer is felfüggesztette őt.

A két menesztett alpolgármester (az LMP-s Fülöp Zoltán és a DK-s Lőrincz László) szerint ezzel Balogh felrúgta az ellenzéki megállapodást. Ezután a testület ellenzéki tagjai és a polgármester is kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy összejátszanak a Fidesszel. A feszültség akkor mérgesedett el igazán, amikor a DK-s képviselők  egy hangfelvétellel próbálták bizonyítani az igazukat, viszont a Momentum szerint a hangfelvételt úgy vágták meg, hogy torzítsanak az értelmén. 

A DK és a Momentumom egy nyilvános eseményen jelentette be, hogy rendezik az ügyet, Fekete-Győr András (Momentum) és Gyurcsány Ferenc (DK) pártelnökök a Balatonon találkoztak. A békülős találkozón Fekete-Győr arról beszélt, hogy rendezni kell a gödi helyzetet, mert nem tartható, hogy miközben a helyi polgármester „a helyi Fidesszel és a Samsunggal küzd”, még belső ellentét is legyen a helyi ellenzék soraiban. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy egyetért Fekete-Győrrel a kérdésben. Gyurcsány szerint elsősorban a gödiek döntése kell hogy legyen az, hogy mi történik a településen, de egyeztetni fognak a Momentummal, hogy „nyugalom legyen”.