Bonifác
10 °C
16 °C

Az ELTE TTK megtiltotta a személyes jelenlétet az előadásokon és a szemináriumokon

2020.08.31. 06:07 Módosítva: 2020.08.31. 07:32

Azonnali hatállyal megtiltotta valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását az ELTE TTK a koronavírus jelentette fenyegetés miatt – hívja fel a figyelmet a hvg.hu a kar honlapján vasárnap megjelent tájékoztatóra. Augusztus 31-től mind a két óratípusban, az előadásokon és a szemináriumokon oktatni csak távolléti, vagyis online formában lehet.

A dékáni vezetés a döntést azzal indokolja, hogy az elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc „egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez”, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető.

Laborgyakorlatokra, illetve a félév eleji rövid terepgyakorlatokra egyelőre nem vonatkozik a tilalom, mert ezeknek az óratípusoknak az esetében a különösen fontos a jelenléti oktatás. Azt a következő napokban tekintik át, hogy az új helyzetnek megfelelően át kell-e alakítani a tanrendet is.

Szombaton Magyarországon csúcsot döntött az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Újabb 292 ember tesztje lett pozitív, ami a legmagasabb esetszámot jelenti április 10-én talált 210 hordozó óta. Vasárnap  Magyar Közlönyben már meg is jelentek a rendeletek a járványügyi határellenőrzés szigorításáról, illetve az utazási korlátozásokról, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy Magyarország lezárja a határait a járványügyi helyzet miatt.