Ármin, Pálma
8 °C
28 °C

Egy bolt biztonsági őre segédkezett kirabolni az üzlet egyik vásárlóját Győrben

2020.09.02. 16:22
Több mint félmillió forintot zsákmányolt a vagyonőr, akinek társai volt az elkövetésben.

Egy győri üzlet biztonsági őre felfigyelt az üzletben egy nagy összegű készpénzt magánál tartó férfira, majd telefonon a helyszínre hívta az ismerősét, aki követte, majd meglopta a sértettet. Az eltulajdonított 650.000 forint a biztonsági őr otthonából került elő – tájékoztatott az ügyről az ugyeszseg.hu

Az ismert közmondást megfordítva pandúrból lett rabló idén januárban egy győri üzlet biztonsági őréből. A hivatal leírásából kiderül, hogy a „leleményes” vagyonőr észrevette, hogy egy férfi vásárló egy nála lévő nejlon táskában nagyobb pénzköteget tart magánál. Ezt alaposan megfigyelhette, amikor a vásárló nem éppen szokványos pénztartóból elővett egy 20.000 forintos bankjegyet és azzal fizetett.

A biztonsági őr ekkor feltehetőleg meglátta a lehetőséget a pénz megszerzésére és telefonon egyeztetett egy ismerősével, majd kiment az üzlet elé és ott találkozott a társával. Ezt követően már ketten együtt tartották szemmel az üzletből kilépő és autójához igyekvő vásárlót, akit a biztonsági őr társa követett is. 

Egy ősi trükkel a figyelemeltereléssel sikerült a vásárló pénzét ellopni. Előbb megszólította az autója csomagtartójába pakoló férfit

főnök, önnek le van engedve a bal első kereke 

– mondta a vagyonőr tettestársa 

Majd mikor a sértett az autó első kerekeihez ment, az elkövető kivette az autójából a 650.000 forintot tartalmazó nejlon táskát a sértett okirataival, bankkártyájával és telefonjával együtt. A zsákmányt visszavitte a társához, akivel aztán együtt bementek az üzlet mosdójába. 

Kapcsolódó

Két nap alatt elfogták a debreceni dohánybolti rablókat

Az egyik 18, a másik 19 éves. Fegyveresen elkövetett rablással gyanúsítják őket.

A sors fintora, hogy a kirabolt férfi az ellene szervezkedő biztonsági őrtől kért segítséget, a ludas őr pusztán annyit jelzett a kollégáinak, hogy egy ember elhagyta az iratait. A rendőrök később gyorsan összerakták a kirakós darabjait és három nap múlva a biztonsági őr otthonának gyerekszobájában lévő szekrény mögött megtalálták a 650.000 forint készpénz. Az ügyészség az elkövetőket minősített lopással vádolja, akár öt évet is kaphatnak.