Újabb kórházakban van látogatási tilalom

2020.09.02. 19:21
Látogatási tilalmat vezettek be többek között a Honvédkórházban is. A korlátozás az intézmény valamennyi fekvőbeteg-osztályára és bentlakásos szolgáltatást nyújtó telephelyeire érvényes.

A látogatási tilalom érinti az intézmény Róbert Károly körúti székhelyét, a Podmaniczky és Szanatórium utcai telephelyét, valamint a hévízi mozgásszervi rehabilitációs intézetének két telephelyét és a balatonfüredi kardiológiai és rehabilitációs intézetet is.

Csütörtöktől szintén teljes látogatási tilalmat rendeltek el koronavírus-fertőzések országosan növekvő száma miatt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai tagintézményében.

Az Orosházi Kórházban már szerdától tilos a látogatás. Szintén szerdán este jelentette be a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, hogy egyik osztályán sem fogad látogatókat.

Ezzel szemben a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet csak korlátozást vezetett be: beteget látogatni csak délután négy és este hat óra között lehet. A teljes tilalom itt szeptember 7-én kezdődik meg, addig pedig csak és kizárólag maszkban lehet belépni az intézet területére. 

Ezzel egy időben megindult a fővárosi idősotthonokban a folyamatos tesztelés is koronavírusra.