Szijjártó Péter: a kormány a fejlesztések pártján van

2020.09.07. 11:04
A magyar gazdaság nem a kiszolgáltatottsághoz, védtelenséghez vezető nemzetközi hitelektől, hanem a magyar emberek munkájától lehet újra sikeres – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter egy üzem alapkőletételén.

Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve hogy újakat hozzon létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén hétfőn a Bács-Kiskun megyei Foktőn.

Az új üzem több mint 22 milliárd forintos beruházással, 1,8 milliárd forint állami támogatással valósul meg.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar gazdaság nem a kiszolgáltatottsághoz, védtelenséghez vezető nemzetközi hitelektől, hanem a magyar emberek munkájától lehet újra sikeres.

Hozzátette: a kormány éppen ezért mindent megtesz egyrészt a magyar emberek egészsége védelmében, hogy megakadályozza a koronavírus, és ezzel együtt a járvány behurcolását, másrészt a már meglévő munkahelyek védelmében és az újak létrehozása érdekében.