Hatósági karanténba került az orgoványi polgármester

2020.09.07. 19:37
Mert koronavírus-fertőzöttel tárgyalt augusztus végén.

Hatósági karanténba került a Bács-Kiskun megyei Orgovány polgármestere, Gál Szilvia. Múlt héten derült ki, hogy a község vezetője korábban egy koronavírus-fertőzöttel tárgyalt, ezért az orgoványi polgármesterre is karantén vár, noha tünetei nincsenek, és a korona-tesztje is negatív lett. 

A polgármester még augusztus 25-én vett részt egy hivatalos megbeszélésen, és az azt követő tizedik napon derült ki, hogy a megbeszélés egy másik résztvevője fertőzött – írja a baon.hu. A portál megkeresésére Gál Szilvia elmondta, hogy a járványügyi hatóság a kontaktkutatás során jutott el hozzá múlt hét csütörtökön, ekkor vonult hatósági karanténba. Mivel tünetei nem voltak, valamint a tesztje negatív lett, így a hivatal többi dolgozóját nem tesztelték.