Ferenc
11 °C
30 °C

Elkapták a szúnyoghálós betörőket

2020.09.07. 08:54
Hét megyében legalább 50 betöréssel gyanúsítják a bűnbanda tagjait.

A rendőrök befejezték annak az ügynek a nyomozását, amelyet egy négyfős banda ellen folytattak egy több hónapon át tartó betöréssorozat miatt – közölte a Police.hu. A rablók 2019 tavaszán és nyarán törtek be több Tolna megyei településen (Bátaszéken, Szekszárdon és Tamásiban) családi házakba. Bevált módszerük volt, hogy az éjszakára szellőztetés miatt nyitva hagyott spájz- vagy fürdőszobaablakról a szúnyoghálót letépték vagy leégették, az ablakot benyomták, egyikük bemászott, majd a társait beengedte a bejárati ajtón. A házakból elsősorban készpénzt és aranyékszereket loptak el.

A betörések után az ügyön dolgozó nyomozócsoport eljutott egy négyfős társaságig, egy 53 éves és egy 28 éves pécsi, egy 42 éves szőkédi és egy 52 éves iharosi férfihez, akiket végül az egyik betörés után el is fogtak – olvasható a rendőrségi portálon. 

Kapcsolódó

Forgalmi dugóból halászták ki a rutinos rablót

Hamis adatokkal igyekezett a rendőröket félrevezetni.

Később a kvartettről kiderült, hogy nem lokálpatrióták, és Tolna megyén kívül az ország számos pontján (Baranya, Somogy, Zala, Bács-Kiskun, Veszprém megyében) is „dolgoztak”. Összesen mintegy 10 millió forint értékben loptak el pénzt és aranyékszereket családi házakból. A nyomozás eddig legalább 50 betörést derített fel és kötött a bandához.

A betörők amolyan sajátos családi vállalkozásként működtek, az ellopott ékszereket a családtagjaik segítettek értékesíteni, elsősorban zálogházakban. A kutatások alkalmával a szőkédi férfi otthonában egy engedély nélkül tartott lőfegyvert is találtak.